Hadnagyi rangadó
Sport

Hadnagyi rangadó

A Szilády hatodszor is nyer, vagy sikerül- megtörni a gimnazisták győzelmi szériáját a kiskunmajsaiaknak? Ezek a legfőbb kérdések a Rákóczi Hadnagya Kupa jövő vasárnapi fináléja előtt. (Képünkön a kupa kitalálója, Fráter Sándor adja át a díjat Burszki Zoárd csapatkapitánynak).

 
Megismétlődik a tavalyi „álomdöntő” a Rákóczi Hadnagya Kupán. A selejtezőket e héten játszották és idén tíz csapat meccselt egymással. A halasi iskolák mellett Soltvadkert, Jánoshalma, Kecel és Kiskunmajsa is elküldte válogatottják a mérkőzésekre. Az A-csoportot a Szilády-gimnázium nyerte 18-2-es gólkülönbséggel, ezzel bekerültek a fináléba.
 
Az ellenfelük a Kiskunmajsa lesz, amely szintén hozta saját selejtezőmeccset és 14-1-es gólaránnyal került a döntőbe. Érdekesség, hogy ugyanez a két csapat találkozott egymással egy évvel ezelőtt is. Akkor hihetetlen izgalmak közepette, egy remek meccsen a vége előtt nem sokkal szerzett góllal a Szilády nyert 3-2-re. A gimnazistáknak az volt az ötödik kupagyőzelme és idén meg lehet a hatodik is.
 
A döntőt jövő vasárnap délelőtt rendezik, a hagyományoknak megfelelően a Rákóczi Kupa keretein belül. Ugyanezen a napon lesz a bronzmeccs, amelyen az újonc Kecel és a Felsőváros találkozik egymással.
Kép-szöveg: Jáger Levente