Halas a négyes döntő házigazdája
Sport

Halas a négyes döntő házigazdája

Óriási sportdiplomáciai sikert ért el a Halasi Tenisz Club. Az egyesület az Erzsébet királyné téren rendezheti meg az első osztályú csapatbajnokság négyes döntőjét július 8-án és 9-én. A halasiak hazai közönség előtt nyerhetnek érmet.

- Fantasztikus nagy dolog ez. Folyamatosan cseng a telefonom, sokan érdeklődnek, gratulálnak. A fiúk a legjobb négy között vannak, az érmekről döntő mérkőzéseket Kiskunhalason rendezhetjük meg - fogalmazott Franczia Imre, a Halasi Tenisz Club elnöke annak kapcsán, hogy a HTC lesz a házigazdája az első osztályú csapatbajnokság négyes döntőjének. Az idén 30 éves egyesület már azzal hatalmas bravúrt vitt véghez, hogy feljutott az első ligába, ahol aztán két győzelemmel indított. Július elsején még egy mérkőzés vár rájuk a bajnoki fordulóban, aztán egy hét múlva, július 8-án és 9-én hazai közönség előtt játszhatnak majd, a tét a feljutás, valamint az érmes helyezések megszerzése.

Hozzászólás (0)