Halasi sikerek a Történelmi Távcéllövő Országos és Nemzeti Bajnokságon
Sport

Halasi sikerek a Történelmi Távcéllövő Országos és Nemzeti Bajnokságon

A komáromi Monostori Erőd volt a helyszíne a Történelmi Távcéllövő Országos és Nemzeti Bajnokságnak. A hagyományőrző sportrendezvényen szerepelt a Halasi Napsólyom Íjász Egyesület, nem is akármilyen eredménnyel. Büki Zsolt országos bajnoki címet szerzett, míg csapatban a halasiak a dobogó második fokára állhattak fel. 

Szép halasi sikerről kaptunk hírt. A Halasi Napsólyom Íjász Egyesület részt vett a Történelmi Távcéllövő Országos és Nemzeti Bajnokságon. A rangos megméretés helyszíne a patinás komáromi Monostori Erőd volt. A mezőny tagjai több versenyszámban mérték össze erejüket, felkészültségüket, kivételes tudásukat. A vadászíj, fa vesszővel kategóriában; 467 ponttal Büki Zsolt szerezte meg az első helyet. A halasi versenyző formáját jól mutatja, hogy a második helyezettnek 313 pontja volt. Ami a csapatverseny illeti: a Napsólyom a harmadik helyen jutott be a döntőbe, ahol aztán olyan teljesítményt ért el, amely a második helyet jelentette számukra. A csapatban Balogh-Szabó Ferenc, Büki Zsolt, Szűcsné Garas Tímea, valamint Kispál Szilvia szerepelt.