Halasiak az olimpiai bajnokkal
Sport

Halasiak az olimpiai bajnokkal

A közelmúltban Budapest adott otthont a birkózó világbajnokságnak. A rangos eseményre meghívást kaptak a Halasi Birkózó Club tagjai is, mint megtudtuk abban az élményben volt részük, hogy személyesen találkozhattak a sportvilág ikonjának számító, háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenkétszeres Európa-bajnok, Aleksandr Karelinnel.

Némedi Imre és lelkes csapata most azon munkálkodik, hogy ismét életet leheljenek a halasi birkózásba. A közelmúltban előbb Hegedűs Csaba, majd Kocsis Ferenc olimpiai bajnok is városunkba látogatott és a szövetség maximális támogatásáról biztosította a helyi klubot. Az is erőt adott az újrakezdéshez, hogy néhány halasi ott lehetett a közelmúltban a sportág budapesti világbajnokságán.
 
A rangos sporteseményen pedig találkozhattak a birkózás egyik ikonjával, Aleksandr Karelinnel. A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenkétszeres Európa-bajnok szívesen vállalta a közös fotót. Némedi Imre érdeklődésünkre elmondta, hogy napokban elkezdődtek a halasi edzések. A jövőben minden héten három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken várják a sportág kedvelőit a református templom mellett, 16 és 18 óra között. Azt is megtudtuk, hogy vidéken, Zsanán és Pusztamérgesen is elindult egy-egy csoport, összesen közel harminc sportolóval.
Jáger Levente