
Halasiak voltak a Dokk Urai
A Dokk Urai egy jó hangulatú, jól megszervezett verseny volt a Valyo Kikötőben, ahol látványos mérkőzéseket láthattak a kilátogató sportbarátok. Az ökölvívómeccseket a helyszínen tekintette meg Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke és Gedó György olimpiai bajnok is. A Halasi Box Club versenyzői két érmet hoztak haza.
A Dokk Urai elnevezéssel rendeztek egy meghívásos ökölvívó versenyt szombaton a Tilos Rádió, Vona János és a Vecsési Box Club szervezésében, a helyszín pedig a Valyo Kikötő volt. A Halasi Box Clubot Kozma Betti és Baráth Dominik képviselte, Török Gergő ezúttal segítőként működött közre. Dominik a vecsési Pere Dániel ellen bokszolt, a HBC versenyzője jól védekezett a harcos vecsési fiú ellen. A menetek elején szépen betartotta az edzői utasításokat, de a későbbiekben beállt védekezni, a vecsési fiú akarata érvényesült jobban. Ennek köszönhetően a mérkőzés végén a ellenfele győzött pontozással, de Dominik szépen helytállt. Betti ellenfele az ócsai Fördős Krisztina volt. Krisztina kezdeményezőbb, harcosabb volt, de a halasi sportoló szép kontrákkal rendre megelőzte riválisát. Végig kézben tartotta a mérkőzést, így megérdemelt győzelmet aratott. Érdekesség, hogy Lehoczki László edző távollétében Seres Attila, a vecséseiek trénere segített Kozma Bettinek.