Hazai győzelem a Dékáni-Krampusz Kupán (galéria)
Már előre dörzsölhetik a tenyerüket a jó foci kedvelői, ugyanis az V. Dékáni-Krampusz Kupa bebizonyította, hogy a halasi középiskolák jó csapatokkal rendelkeznek. A házigazda Dékáni ezúttal kiemelkedett a mezőnyből és megérdemelten nyerte meg a tornát, a Szilády a 3., a Tekó a 4., míg a fokozatosan formába lendülő Bibó az 5. helyen zárt a kupán, amelyen nyolc csapat meccselt egymással.
Izgalmas, jó mérkőzéseket játszottak a csapatok az V. Dékáni-Krampusz Kupán. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája volt a házigazda, a helyszín pedig az intézmény sportcsarnoka volt. Szurkolásban, biztatásban nem volt hiány és a résztvevő nyolc iskola arra sem panaszkodhatott, hogy üres lelátók előtt kell játszaniuk. A sorsolás folytán az A-csoportban került a Kaposvár, a Tekó, a Kiskőrös és a Bibó, míg a B-csoportban a hazaiak mellett a Vári, a Szilády és a Kiskunfélegyháza próbált meg jó eredményeket elérni.
Már a csoportmeccsek során voltak meglepetések, a Tekó kikapott a kiskőrösiektől, a Bibó pedig a Tekótól és a kaposváriaktól is vereséget szenvedett. A Sziládyt viszont a hazaiak győzték le, a Tekó izgalmas és fordulatokban gazdag meccsen kapott ki a Kaposvártól. A helyosztókon a Vári a Kiskőrössel játszott és szenvedett vereséget, így a Vári a 8., míg a Wattay a 7. helyen zárt. Az 5-6. helyért Kiskunfélegyháza - Bibó mérkőzés volt, a gimnazisták szépen formába lendültek a végére és övek lett az 5. hely. A bronzmeccsen a Tekó kikapott a Sziládytól, következhetett a döntő. A fináléban, a rendes játékidőben nem esett gól, a kupa sorsát a Kaposvár és a házigazda büntetőkkel döntötte el. Ebben a hazaiak voltak jobbak, így itthon tartották a kupát.
Színvonalas tornát rendezett a Dékáni-szakgimnázium. Jól látszott, hogy a halasi középiskolák következő kupáin (Szilády, Rákóczi) kiélezett csatákra lehet számítani, jó mérkőzésekkel. A Dékáni erős, a Tekó fiatal kerettel harapós csapat benyomását keltette, a Bibó fokozatosan jött fel, a Szilády pedig évek óta ott van a legjobbak között. A kupa összefoglalóját a kedd esti Sportmagazinban láthatják.