Hiányzó pontok
Sport

Hiányzó pontok

Végig kiélezett mérkőzést veszített el a Kiskunhalasi UKSC a Kiskőrös otthonában az NB II-es férfi kézilabda-bajnokságban. A juniorok viszont folytatták remeklésüket és továbbra is száz százalékosak az őszi szezonban.

"Ez a két pont még nagyon fog hiányozni" - fogalmazott a lefújást követően Demeter József a Kiskunhalasi UKSC elnöke. Sajnos ez van, pedig nem így rajtolt a mérkőzés. A tabella harmadik és hatodik helyezettje csapott össze Kiskőrösön az NB II-es férfi kézilabda bajnokság tizedik őszi fordulójában.

A papírforma és az eddig mutatott játék halasi sikert ígért, de a találkozó cáfolta a jóslatokat. A rangadó elején a hazaiak játszottak eredményesebben, rendre vezettek is egy-két, sőt három góllal. A félidő hajrájában aztán alaposan feljavult a Halas és átvette az irányítást is a Kun-csapat. Ziccereket, ajtó-ablak lehetőségeket packáztak el a vendégek, de így is vezettek Benkőék két góllal a szünet előtt. (13-15 )

A második félidő sokkal szorosabbnak bizonyult. Hol a Halas, hol a Kőrös vezetett egy-egy góllal. Egyik gárda sem tudott nagyobb különbségre szert tenni. A 24.percben még 26-26 volt az állás, a finisben azonban felülkerekedett a pályaválasztó és megérdemelten nyerte a rangadót. Kiskőrösi KSK - Kiskunhalasi UKSC 30-28.

A juniorok azonban tovább menetelnek és hét (!) gólos kőrösi vezetést ledolgozva, sorrendben tizedik győzelmüket aratták. Kiskőrösi KSK - Kiskunhalasi UKSC 21-24 ( 13-6). A felnőtt bajnoki mérkőzést a Halas Televízió vasárnap 14.30-kor közvetíti.
Szöveg: Tóth István
Fotó: Jáger Levente