Hozta a kötelezőt az UKSC (galéria)
Sport

Hozta a kötelezőt az UKSC (galéria)

Hozta a kötelezőt a Karcag ellen a Kiskunhalasi UKSC az NB II-es férfi kézilabda-bajnokság szombati mérkőzésén. A találozó helyszíne ezúttal a Dékáni-sportcsarnok volt, ahol már az első félidőben 10 gólos előnyt harcolt ki Paic Róbert csapata, amelyből a szünet után faragni tudtak a karcagiak A fiúk fontos győzelemmel hangoltak a Kiskőrös elleni rangadóra.

A kötelező győzelmek a legnehezebbek. Talán ez járhatott a Kiskunhalasi UKSC játékosainak a fejében a Karcag elleni találkozó első félidejének első 15 percében. A sereghajtó karcagiak ellen hazai közönség ellen kellett hoznia az elvárt sikert a halasiaknak. Az előző héten, a Békéscsaba elleni idegenbeli döntetlen jó előjel lehetett az UKSC számára és a Dékáni-sportcsarnok lelátóin helyet foglaló közönség is gólzáporos meccset szeretett volna látni. Az első percekben idegesnek tűnt a hazai csapat, több bosszantó hibát is elkövettek a játékosok. A Karcag pedig jól tartotta magát, fontosnak tűnő gólokat lőtt.

Két-három gól volt a különbség, de szívósan tartotta magát a vendégcsapat, nem csoda, hogy Paic Róbert időt kért az első negyedórában. Ez úgy tűnt, hogy rendezte a sorokat. A védekezés  jelentősen javult és ebből több gyors indításra is lehetősége volt a halasiaknak. Ezeket pedig rendre értékesítették a játékosok. Fokozatosan nőtt a különbség, a 25. percben 20-12 volt az eredmény, a lefújás pillanatában pedig 24-14 volt az eredmény félóra játék után. Ez megnyugtató volt azokban a percekben.

A térfélcsere után aztán egy szívós Karcag nézett szembe a mieinkkel. Faragni tudtak a hátrányból, a közönség gólgazdag mérkőzést láthatott. Az UKSC végül ha nem is csillogó játékkal, de magabiztosan hozta a kötelezőt. Kiskunhalasi UKSC - Karcag 39-35 (24-14). A halasiak a bajnoki tabella ötödik helyén várják a jövő szombati, Kiskőrös elleni rangadót.