Irány Szabadka!
Sport

Irány Szabadka!

Idén már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Halasi Média és Kultúra Kft. a Koliken Kiskunhalas-Szabadka Kerékpártúrát. Szombaton kora reggel több százan pattantak biciklire, hogy részt vegyenek az évről-évre egyre népszerűbb rendezvényen.

Kiskunhalast és vajdasági testvérvárosát, Szabadkát nemcsak gazdasági, kulturális kapocs köti össze, hanem több, mint egy évtizede egy kerékpártúra is. Idén már tizenegyedik alkalommal ültek biciklire több százan, hogy ezzel is ápolják a két település kapcsolatát. Szombaton már kora reggeltől gyülekeztek a bringások a Közösségek Háza udvarán, hogy aztán nekivágjanak a nem mindennapi túrának.

Szabadkán a városházát, a könyvtárat, a főteret nézi meg a csapat. A tervek szerint este 7 óra körül érnek vissza Kiskunhalasra. A Halas és Tompa között közlekedőket arra kérik, hogy vegyék figyelembe a nagy létszámú csoportot, amikor elhaladnak a kerékpáros menet mellett.

A"Kerékpárral 7 határon át" programsorozat keretében, a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatásával valósul meg.