Janka VB naplója (4. fejezet)
Sport

Janka VB naplója (4. fejezet)

Két kemény napon és 6250 méternyi világbajnoki úszáson van túl Juhász Janka, így naplóját az elmúlt időszakban helyszíni bejegyzésekkel, fotókkal, beszámolókkal gazdagítottuk. Most viszont ismét billentytűzet mögé ült a halasi úszólány és íme a negyedik saját fejezet. Ebből kiderül, hogy nincs pihenő, mert következik a nyíltvízi ifjúsági Európa-bajnokság.

4. fejezet

A világ legjobbjaitól kaptam a leckét

El sem hiszem. Túl vagyok a világbajnokságon, ahol egyéniben 27. lettem 5 ezer méteren, csapatban pedig a 7. helyen végeztünk. Ahol nagyon sokat tanultam, hogy legközelebb jobb legyek.

Nagyon boldog vagyok, hogy sokan eljöttek szurkolni, bizsergető volt érezni a közönség szeretetét. Soha nem éreztem még ilyet, imádtam minden percét, nagyon köszönöm mindenkinek! Ezért érdemes korán kelni, küzdeni, néha sírni és sok-sok kilométert úszni. Hihetetlen, hogy 10 évvel ezelőtt még a tévében néztem a nagyokat, most pedig itt voltam a mezőnyben. Nekem írták az üzeneteket, nekem szurkoltak, tőlem kértek interjút, aláírást és közös fotót.

Be kell vallanom, jobb eredményt terveztem, és most hiányérzetem van. Tudtam, hogy ez nagyon kemény mezőny lesz,  de erre nem lehet csak fejben felkészülni. Itt testközelből kellett éreznem, hogy mi mindent kell még megtanulnom. Sokkal jobban kell helyezkedni, még bátrabbnak kell lenni, és igenis mindent meg kell próbálni. Merni kell kilépni a bolyból, és a saját tempómat kell úszni. Egy dolog megnyugtat. Ez már nem csak egy következő lépés, ez a cél. Hiszen a világ legjobbjaitól kaptam a leckét.

Bízom benne, hogy a tapasztalataimat máris tudom hasznosítani. Este már visszaköltöztem Balatonalmádiba, az ifi és a junior válogatott edzőtáborába, ahol korán reggel belecsaptunk a munkába. Mert jön a 3. állomás, két hét múlva az Ifjúsági Nyíltvízi Európa-bajnokságon indulok a 7,5 kilométeres távon.

Fotó: Magyar Úszó Szövetség

Hozzászólás (0)