
Sport
Janka volt az első célba érkező a Balatonnál
Ha már a magyar nyíltvízi úszóválogatott a magyar tengernél edzőtáborozik a világbajnoki felkészülés jegyében, akkor a csapat teljesítette az idei Balaton átúszást. Halasi szempontból azért is érdekes a hír, mert Juhász Janka volt az első célba érkező 5200 méter megtétele után.
Kilenc nappal a nyíltvízi úszó világbajnokság 5 ezer méteres távja előtt biztató formát mutatott Juhász Janka. Novotny Attila tanítványa, aki múlt héten az izraeli Netanya-ban két Európa-bajnoki címet is nyert az ifjúságiak között, ezúttal a Balatonban bizonyított. A magyar válogatott edzőtáborának vasárnapi állomásaként a keret részt vett a 35. Balaton átúszáson, amolyan tréning gyanánt. Janka nem kispályázott, elsőként ért célba 5200 méter megtétele után. Ez azért is fontos, mert július 19-én, Balatonfüreden hasonló körülmények között, a felnőtt világbajnoki mezőnyben kell teljesítenie.