Jánoshalmi győzelem az Ingenium Kupán
Sport

Jánoshalmi győzelem az Ingenium Kupán

Kilencedik állomásához érkezett az Ingenium Kupa, amelyet majdnem egy évtizede, évről-évre megrendez a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum. Szerdán az időjárás írta át kissé a forgatókönyvet. Az öt csapat küzdelméből a Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola csapata került ki győztesen.

Már kilencedik alkalommal rendezte meg a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum az Ingenium Kupát. A labdarúgótornára az eredeti forgatókönyv szerint az intézmény műfüves pályáján került volna sor, ám az eső közbeszólt. Téglás László igazgató a tornateremben köszöntötte a megjelent öt csapatot. Végig izgalmas, küzdelmes mérkőzéseket követően született meg a végeredmény. Idén a kupát a jánoshalmi Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola csapata nyerte meg, második a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola volt, míg harmadik helyen a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda végzett. Negyedik volt a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda együttese, az  ötödik helyet pedig a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola szerezte meg.

A torna gólkirályi címét Gáspár Zalán jánoshalmi játékos érdemelte ki. A legjobb kapus Deregi Dániel volt Kecelről, míg a legtechnikásabb játékosnak járó díjat Demeter Krisztofer a Felsővárosi-iskola tanulója vehette át.

Fotók: Lázár Zsolt