Jól pörgött a hétvége versenytáncban
Sport

Jól pörgött a hétvége versenytáncban

A Stúdió 2000 háza táján nagy volt a sürgés-forgás június második hetében – közölte a klub művészeti vezetője, Juhász Ágnes szerkesztőségünkkel. Halason mini táncgála történt a Felsővárosi Általános Iskolában, akik pedig tehették utaztak külföldre vagy az országon belül versenyezni. Természetesen megint érmes és kiváló helyezéseket értek el a stúdiósok.

Június 9-én a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola tánctagozatos növendékei és a Stúdió 2000 TSE gyermek és junior táncosai a Felsővárosi Általános Iskolában tartották szokásos évzáró táncbemutatójukat (címképen), ami már szinte felért egy szerény táncgálával.

Miha Zerjav és Karcagi Laura a 2. helyen

Június 10-11-én, pedig aki ráért, versenyekre utazott. Voltak, akik igen messzire, Görögországban vettek részt egy WDC által szervezett profi latin versenyen. Erdélyi Szilárd és Balogh Diána /Goldance/ bronzéremmel zárta az Athénba tett kirándulását.

A Danza Kupa Budapesten a szabadidős sportolókat fogadta, ahol többen szóló lány kategóriában indultak kitűnő eredményekkel végezve.  Lázár Dominik és Ancsa Molnár Bíborka közös pályafutásuk első versenyét zárták két ezüst és egy aranyéremmel, illetve a halászteleki lányformációs csapatok, az „Africa” című gyermek lányformáció, és a „Girls Army” című junior lányformáció az aranyérmet szerezték meg.

Nagy Bence és Boros Lilla Csenge a dobogó legfelső fokán

Szegeden, egész hétvégén WDSF nemzetközi verseny és számos klubközi verseny várta a táncosokat. Miha Zerjav /Spirit/ és Karcagi Laura fantasztikus eredménnyel zárta az International latin opent. Az idei év magyar bajnokaként megőrizték a hazai elsőséget, második helyen végeztek egy azerbajdzsáni pár mögött.

Raul Szabolcs és Markó Virág /Medalion/ az International latin openen a 21. helyen, a másnap megrendezésre kerülő Rising Star latin táncokban a 9. helyen végeztek. Ugyanitt Pölyhe Máté /Forma/ és Iszlatyi Kinga 33. helyen, majd másnap a Rising Star-on a 12. helyet szerezték meg.

Raul Szabolcs és Markó Virág

Felméri István /Goldance/ és Balázs Edina első közös versenyükön, amit rögtön nemzetközi mezőnyben indítottak, Senior III standard-ben szerepeltek, az elődöntőből még nem sikerült a továbblépésük.

Klubközi versenyeken is szerepeltek Stúdiós táncosok, a következő eredményekkel:

Salétros Csongor és Véh Helga E junior I. latin 5. hely, standard elődöntő
Sebestyén Olivér és Juhász Anna Lola E junior I. latin elődöntő, E gyermek II. latin 5. hely

Pölyhe Máté és Iszlatyi Kinga

Ván Gergő és Révész Kíra E junior I. latin elődöntő
Fejes Botond /Goldance/ és Dányi Vivien C ifjúsági latin elődöntő, C felnőtt latin középdöntő

Nagy Bence és Boros Lilla Csenge dupla aranyéremmel

Két csodás aranyéremmel dicsekedhet a nap legjobb klubközi eredményét elérő Nagy Bence és Boros Lilla Csenge, akik a D junior II és a D ifjúsági latin versenyt is megnyerte.

Erdélyi Szilárd és Balogh Diána 3. hely

Június 13-tól folytatódnak az edzések, hiszen augusztus elején már indul az új versenyszezon és a szeptember is Országos Bajnokságokkal indul. November 13-án pedig ismét városunkban a RexTerra Kupa, ami ebben az évben sok meglepetést tartogat az érdeklődőknek – zárta tájékoztatóját Juhász Ágnes.

Nagy Lilla a szólólány verseny 3. helyezettje

Képek: Stúdió 2000 TSE

Lázár Dominik és Ancsa Molnár Bíborka