Keceli siker a Jáger Kupán
Sport

Keceli siker a Jáger Kupán

Öt csapat mérkőzött egymással a Jáger Kupa Megyei Cigány Labdarúgótornán a városi sportcsarnokban. A szervezők 16. alkalommal állítottak emléket így Jáger Györgynek, a Halasi Csillagok helyi focicsapat legendás edzőjének, a Vasas egykori kiváló labdarúgójának. 

Valamikor a kilencvenes évek elején indult Roma Kupa néven, azonban 15 évvel ezelőtt a Halasi Csillagok cigány focicsapat kiváló edzőjének emléke előtt adózva Jáger Kupának nevezték el  megye egyetlen ilyen jellegű sportrendezvényét. A tizenhatodik alkalomra a házigazdák mellett Kecel, Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Mélykút küldte el csapatát.

A vendégeket és a csapatokat Fülöp Róbert polgármester köszöntötte aki kiemelte, hogy Rostás László, a helyi cigány nemzetiségi önkormányzat elnöke nélkül ez a sorozat már megszűnt volna. Úgy fogalmazott, hogy akkor is megszervezte a kupát, amikor minimális anyagi lehetőség volt rá. Burai Béla, a megyei cigány önkormányzat tagja, aki valamennyi eddigi tornán szerepelt születésnapja alkalmából köszöntötte Rostás Lászlót, aki meghatottan mondott köszönetet és jó meccseket kívánt a csapatoknak.

Az öt város válogatottja körmérkőzéses rendszerben döntötte el a helyezések sorsát. Az iram, a színvonal is méltó volt Jáger György emlékének. Láttunk félpályás, sarkazós, sakk-matt helyzetből szerzett gólt is. Szemmel látható volt, hogy aki pályára léphetett, élvezte a játékot.

Jó meccsek voltak

A kupát nagy csatában a Mélykút nyerte, a Kiskunhalas, a Kecel, a Kiskunfélegyháza és a Kecskemét előtt. A csapatok jövőre, hasonló körülmények között, újra találkoznak majd Kiskunhalason, a Jáger Kupán. Összefoglaló a kedd esti Sportmagazinban.