Keceli siker az Ingenium Kupán (galéria)
Sport

Keceli siker az Ingenium Kupán (galéria)

Hatodik alkalommal rendezte meg a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium az Ingenium Kupát. A kispályás focitornára négy halasi általános iskola mellett a keceliek is neveztek. Ismét jó meccseket hozott a megméretés, ezúttal a tavalyi bronzérmes keceli csapat vihette haza az elsőnek járó serleget.

Öt éve rendezték meg először a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Szakgimnáziumban az Ingenium Kupát. Akkor adták át az új műfüves, grundméretű műfüves pályát, amelyet akkoriban ezzel a labdarúgó eseménnyel avattak fel. Idén már a hatodik állomásához érkezett a mérkőzéssorozat, ezúttal a Fazekas Mihály, a Felsővárosi, a Kertvárosi és a Szent József Katolikus Általános Iskola, valamint a keceli II. János Pál Általános Iskola meccselt egymással. Az ünnepélyes megnyitón Téglás László, a házigazda intézmény igazgatója kívént jó meccseket a fiataloknak.

Izgalmakban, gólokban bővelkedő mérkőzéseket játszottak a csapatok. Nagy csata volt a dobogós helyezésekért, a tavalyi aranyérmes Felsőváros idén is a győzelemre tört, de igen erősnek látszott már az elejétől kezdve a Fazekas és a keceli válogatott. Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, e két csapat között dőlt el az elsőség sorsa, ezúttal Kecel javára. A második helyen a Felsőváros végzett, a Fazekas csak rosszabb gólkülönbséggel maradt le az ezüstéremről. Negyedikként a Kertvárosi, ötödikként pedig a Szent József Katolikus Általános Iskola zárt.

A keceli csapat volt az aranyérmes