Kettlebell: a halasiak megérkeztek, jól vannak és mérlegeltek a VB-n
Sport

Kettlebell: a halasiak megérkeztek, jól vannak és mérlegeltek a VB-n

Belgiumban rendezik a Nemzetközi Kettlebell Maraton Szövetség világbajnokság második fordulóját ezen a hétvégén. A versenyen Suhajda László edző vezetésével a kiskunhalasi székhelyű Hard Work Crosstraining Sport és Szabadidő Egyesületből hatan vesznek részt. A mérlegelés és a mai megnyitó ünnepség után adott helyzetjelentést szerkesztőségünknek Suhajda László edző, a halasi csapat vezetője.

Hatan érkeztünk meg Halasról a Nemzetközi Kettlebell Maraton Szövetség világbajnokság második fordulójának verseny helyszínére. Brüsszeltől nyugatra, jó 70 kilométerre található a Leuze-en-Hainaut nevű városka, mely otthont ad a megméretésnek – közölte telefonon Suhajda László (Laca, ahogy sokan ismerik). A repülős és autós utazást követően csapatunk elfoglalta szállását. Túl vagyunk a mérlegelésen és az ünnepélyes megnyitón és izgatottan várjuk a szombati és vasárnapi versenyszámokat.

Halasi csapatkép a VB helyszínről

Klubunk, a Hard Work Crosstraining Sport és Szabadidő Egyesület nem először vesz részt a VB-n, amit ezúttal Belgiumban rendeznek meg a hétvégén (november 18-21-e között). Ez a második forduló, az első fordulót tavasszal tartották meg Franciaországban. Csapatunk tagjai: Árkossy Márió, Baka Szilvia, Horváth Nóra, Nagy Szandra, Suhajda Anna és jómagam. Felkészültünk és jó szereplésben, érmes helyezésekben gondolkodunk – mondta a sportvezető. Mint az elmúlt évben a Halasmédia beszámolt róla a halasi klub szép versenysikereket tudhat magáénak (szerk.). Kattintson ide a tavalyi beszámolóhoz!

A versenyzői állások készen állnak, várják a sportolókat és bírákat

Különböző súlycsoportokban és korosztályokban állunk a bírók és a szurkolók elé a hétvégén. A többség az úgynevezett pentatlonba nevezett, magyarul az ötpróbába, amely öt fogásnemből áll.  A rend kedvéért az öt szám nevei: a clean, a clean and press, a jerk, a half snetch és a push press. Az öt gyakorlatfajta 6 perces munkából és 5 perces pihenő időkből áll össze. Ebből számolják ki az összetett végeredményt.

A résztvevő országok zászlói

Baka Szilvia a snatch versenyszámba nevezett, amelyben a 16 kg-os kettlebellt (fogantyús súlyzó) kell 60 percen keresztül a kiinduló pozícióból a fej fölé vinni. Én a jerk versenyszámba neveztem, amelyben a kettlebell súlya 20 kg-os lesz, amit az úgynevezett rack pozícióból (csípő magasság) kell fej fölé emelni 60 percen át. A sorozatot, a gyakorlat szabályos végrehajtását bírók ellenőrzik, és csak azt számítják érvényesnek, amely megfelel az előírt mozdulatsornak.

A verseny hivatalos plakátja

Fontos kiemelnem, hogy bár egyéni sport a kettlebell, a csapat összetart és egymás versenyszámait követjük, szurkolunk egymásnak. Mindenki segít a másiknak, amiben tud. Sokat jelent a biztatás a versenyzőknek és edzőként is tudok verseny közben kívülről hasznos tanácsokkal, biztatással segítséget nyújtani. Jól felkészültünk és bízom a versenyzőink erőnlétében, állóképességében és küzdeni tudásában – zárta tájékoztatóját a belgiumi VB fordulóról a halasi szakvezető. A szombati és vasárnapi versenyszámokról, amint információt kap szerkesztőségünk, közreadja.

Képek: Suhajda László