Kiizzadta a győzelmet a KFC (galéria)
Ha a helyzeteket nézzük, akár 4-4 is lehetett volna a Faddikorr-Kiskunhalasi FC mérkőzés végeredménye. A vendégeknek az első félidőben volt gólszerzési lehetősége, a halasiaknak a másodikban. Csak egyetlen egy alkalommal sikerül bevenni a pályán lévő játékosoknak a kaput, Sorin révén. A KFC kiizzadta a győzelmet, de a mutatott játék ismét feledhető volt. A téli szünetben lesz tennivalója bőven Márton Zsolt edzőnek és a klubvezetésnek.
A jánoshalmi súlyos vereség után hazai pályán szeretett volna bizonyítani a Faddikorr-Kiskunhalasi FC. Ráadásul ez volt az őszi idény utolsó mérkőzése, az ellenfél pedig az alacsonyabb osztályból feljutó Szabadszállás volt. A találkozó elején kéményfüst és a játékosok számára bográcsban rotyogó birkapörkölt-illat lepte be a pályát. Így is lehetett érzékelni, hogy jobban összpontosít a vendégcsapat, már az első negyedórában több zavart okozott Gavula-Rechte Mikula Levente a bal oldali védelmünknek. Ezekből helyzetek is lettek, volt, amikor egy lövésnél Borka Barnabás védése mentette meg a halasiakat attól, hogy hátrányba kerüljenek. A KFC nem tudott mit kezdeni a jól passzoló vendégekkel, akik ügyesen fociztak. A halasiak elől Sorinra számíthattak leginkább, de neki sem ment igazán a játék. Az első 45 perc után annak örülhettünk leginkább, hogy nem kapott gólt a hazai csapat. A halasiak mestere, Márton Zsolt sem volt elégedett a látottakkal.
A szünet után annyiban változott a játék képe, hogy voltak lehetőségei a házigazdának is. Főként Sorin tűnt fel sokszor a vendégek büntetőterületén belül, ám ezekből egyetlen alkalommal, az 56. percben tudta bevenni a szabadszállás kaput. Egymaga mesterhármast szerezhetett volna, de lövései rendre kaput tévesztettek. A vendégeknek ekkor már jóval kevesebbszer tűntek fel a kapunk előtt, de így is volt ok az izgalomra. A hajrában egy kezezés miatt elmaradt büntetőt kértek számon a szabadszállásiak a játékvezetőn. A KFC szó szerint kiizzadta a győzelmet, ezen a mérkőzésen csak a három bajnoki pontnak lehetett örülni. Faddikorr-Kiskunhalasi FC - Szabadszállás 1-0 (0-0). A téli szünetben lesz mit csiszolni a játékon. A KFC edzője, Márton Zsolt azt mondta, hogy szükség lesz igazolásokra is, és arra, hogy nagyobb legyen az edzések látogatottsága. Összefoglaló a kedd esti Sportmagazinban.