Kiskunhalas - Kunfehértó rangadó volt a Bundzsák-arénában (galéria)
Sport

Kiskunhalas - Kunfehértó rangadó volt a Bundzsák-arénában (galéria)

Az előző idényben megnyerte a megyei III. osztályú bajnokságban a saját csoportját a Kunfehértó, amely idén is ebben a ligában teszi próbára tudását. A Kiskunhalasi FC a megyei II. osztályban szeretné bizonyítani, hogy lesznek még szép napjai a helyi focinak. A két csapat szerda esti találkozója különleges sportcsemegét ígért, ennek megfelelően hazai, valamint vendégszurkolók is ott voltak a pálya mellett.

Tovább folytatta a felkészülését a Kiskunhalasi FC a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság rajtjára. A csapat eddig két edzőmecset játszott, a Kiskunfélegyháza II illetve a Kiskunmajsa ellen. Egy győzelem és egy vereség a mérleg. A harmadik ellenfél közelről érkezett, mondhatni szomszédvári rangadó helyszíne volt a Bundzsák Dezső Sportközpont. A megyei III. osztály Déli-csoportjának előző szezonbéli bajnoka, a Kunfehértó ellen bizonyíthattak a halasiak. A Fehértó partján annyi történt az elmúlt hetekben, hogy másfelet edzett a keret egy része, a kispadra Bada Pál helyett Rencsár József ült. Új játékosként Kazi László be is mutatkozott a felkészülési találkozón. Nem sikerült eddig meccset játszani, mert mindkét ellenfél lemondta a találkozót. 

A rekkenő hőségben lejátszott találkozón a halasiak jól kezdtek, kapufát is szereztek, majd a vezető gól is megszületett. A fehértóiaknál szöglet után, az előző szezon legeredményesebb játékosa, Horváth Ákos egyenlített, majd a másik gólvágó, Grácz Roland is bevette a halasi kaput. A nézők nem panaszkodhattak, volt esemény bőven a pályán, a hálók még hat alkalommal rezzentek meg.  A Kiskunhalas és a Kunfehértó mérkőzésének végeredménye a magyar-angolt idézte, ezúttal is vendégsiker született, mint 1953-ban Londonban. Kiskunhalasi FC - Kunfehértó 3-6.