Kispályás foci: a Rose nyerte az első rangadót (galéria)
Sport

Kispályás foci: a Rose nyerte az első rangadót (galéria)

Remek mérkőzésekkel folytatódott a Pizza Lombardi Városi Teremlabdarúgó Bajnokság. A rájátszás öt fordulója során már nem érdemes számolgatni, itt minden találkozónak komoly jelentősége van a végső helyezések szempontjából. Az első két körben is potyogtak a gólok és megvolt az első csúcsrangadó is. A Cel FC és a Rose meccsére megteltek a lelátók, és egy sarokrúgás utáni gól döntött a tavalyi bajnok javára.

Mint arról korábban beszámoltunk, az alapszakasz eredményei alapján kialakult három csoportban folytatódott a Pizza Lombardi Városi Teremlabdarúgó Bajnokság. A Horváth István Sportcsarnokban bizony szükség volt a forró hangulatra, merthogy a hőmérséklet inkább volt hideg, mint kellemes. Ennek ellenére két napon át pattogott a labda, összesen 18 mérkőzés játszottak. Kiemelt figyelem övezte az A-ligát, amelyben az előzetes várakozásoknak megfelelően izgalmasan alakultak az eredmények. 

Az első fordulóban a KB Autoteam fiatal, lelkes, egyébként jó focit játszó csapata beleszaladt a késbe a Cel FC ellen, a nyolcgólos vereség után a második kanyarban a TuTu jött velük szembe. A TuTu a Retroval kezdett egy 2-2-es döntetlennel, így nyerni szerettek volna. Sokáig jól tartotta magát a KB, helyzetük is volt, de a TuTu legyűrte őket. A Retro az elhullajtott pontok után a meglepetésre az A-ligába kerülő Rolló-Halas ellen meccselt. A Rolló a nyitányon kikapott ugyan 4-1-re a tavalyi bajnok Rose ellenében, de meglepte az ellenfelét szívós játékával. Sokáig a Retro sem találta a fogást rajtuk, de végül egyetlen góllal nyerni tudott a korábbi bajnok. A Rolló valószínűleg a Cel, a Rose, és a TuTu dolgát is megnehezíti majd.

Az első hétvége a Rose - Cel FC rangadóval indult. A rangadóra megteltek a lelátók, a csapatok pedig sokat tettek azért, hogy emlékezetes legyen a meccs. Élvezetes 40 percet járhatott a publikum, ahol Katona Miklós és Gerner Dániel is óriási bravúrokat mutatott be. A három pont sorsáról egy sarokrúgás után szituációban a kapuba becsorgó labda döntött az előző évi aranyérmes javára. Ez azt jelentette, hogy az A-ligában a Rose 6 pontos, a Retro 4 pontos, a TuTu 4 pontos, a Cel FC 3 pontos, a KB Autoteam és a Rolló Halas még nem szerzett pontot. (Az összes fontos információ a bajnokságról itt.)