Kiváló halasi szereplés a rövidpályás utánpótlás országos bajnokságon
Kiválóan szerepeltek a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői a Szegeden megrendezett Rövidpályás Utánpótlás Országos Bajnokságon. Mint megtudtuk, a halasiak 39 rajtja 25 egyéni rekordot, illetve 6 pontszerző helyezést hozott.
Szeged volt a házigazdája a harmadik alkalommal megrendezett Rövidpályás Utánpótlás Országos Bajnokságnak, amelyen 62 egyesület 478 versenyzője között álltak rajtkőre a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői is. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványainak nagyon erős mezőnyben kellett bizonyítani, hiszen három korcsoport kvalifikációs idővel rendelkező legjobbjai mérték össze tudásukat a négynapos programon. Az egyesületet Antal Mirjam, Fülöp Máté, Kiss Panna, László Dávid, Miskei Sára, Orbán Noa, Paplógó Hunor, Patocskai Csenge és Schmél Edna képviselte. Közülük Fülöp Máté három, Kiss Panna kettő, Antal Mirjam pedig egy alkalommal került döntőbe, ami háromszorosa a tavalyi teljesítménynek. A halasi úszók 39 rajtja 25 egyéni rekordot, illetve 6 pontszerző helyezést hozott. A felkészülést Kiskunhalas Város Önkormányzata, Merkbau Zrt., Zsana Önkormányzata, Rit-Poly Kft., Horváth Fólia Kft., BS PLASTIC Kft., GASTROFERM. HU,Jenei Trade Kft., KB Autoteam Kft., HABI Kft., valamint a Build Material Kft. támogatta.
39 rajtja 25 egyéni rekordot, illetve 6 pontszerző helyezést hozott.
Pontszerző helyezések:
Fülöp Máté (2008) 4. hely – 100m pillangó, 5. hely – 50m gyors, 50m pillangó
Kiss Panna (2010) 7. hely – 100m hát, 400m vegyes
Antal Mirjam (2007) 8. hely – 100m vegyes