Kozma Betti bronzérmes az országos bajnokságon
Sport

Kozma Betti bronzérmes az országos bajnokságon

Újabb halasi országos bajnokságon szerzett ökölvívóéremnek örülhetünk, az érdem Kozma Bettié. A Halasi Box Club két fővel képviseltette magát az országos bajnokságon, Haner Olivér szépen helytállt, Betti viszont bronzérmes lett az erős mezőnyben. A döntőbe jutásért vívott mérkőzésen nem mindenki az ellenfelét látta jobbnak.

Budapesten rendezték meg a felnőtt ökölvívó magyar bajnokságot. Kiskunhalasról ketten vehettek részt a megméretésen, Kozma Betti mellett Haner Olivér állhatott szorítóba. Olivér a 75 kilogrammosok mezőnyében szerepelt, Szőnyi Martin volt az ellenfele az elődöntő küszöbén. Olivér sokat készült, megérdemelte volna, hogy odaérjen a dobogóra. Sajnos a nagy akarat és az esélyesség terhe görcsössé, kapkodóvá tette, így alulmaradt, igaz most is megosztott pontozással, voltak akik őt látták jobbnak, sajnos ők voltak kevesebben. Nem ért el helyezést, de ez évi teljesítménye így is mindenképpen elismerésre méltó. Betti a 69 kilogrammosok között sima meccsen, 5:0 arányú pontozással verte Horog Tímeát. Másnap a döntőbe jutás volt a tét, az ellenfél pedig Budai Vivien volt. Betti nagyot küzdött és nagyot bokszolt, több szakember szerint is jobb volt, mint a KSI versenyzője. Éppen ezért keltett némi meglepetést, hogy Budai Vivient hozták ki nyertesnek, mégpedig egyhangú pontozással. Kozma Betti így bronzérmes lett, amelyet Erdei Zsolt, a szövetség elnöke akasztott a nyakába. Nem ért még véget a szezon, Lehóczki László tanítványai a hétvégén a nagyszalontai Szilágyi Teodor Emlékversenyen állnak szorítóba.

A szerző archív fevétele