Kupagyőzelemmel hangolt a Tekó 2024-re (galéria)
Sport

Kupagyőzelemmel hangolt a Tekó 2024-re (galéria)

Kilencedik állomásához érkezett a Dékáni Kupa Középiskolás Teremlabdarúgótorna, amelyre idén nyolc csapat nevezett. Pénteken, a névadó intézmény sportcsarnokában jó hangulat, hangos szurkolás fogadta a játékosokat. A délutáni bronzmeccsen a Kecskemét legyőzte a meglepetéscsapatnak számító Várit, míg a döntőben a Tekó pedig a házigazdát. 

Az év utolsó középiskolás labdarúgó megméretése a Dékáni Kupa, amelynek megnyerése rangot, presztizst jelent. Kimondva kimondatlanul ez a torna a felvezetője a januári Szilády Kupának, amjd az azt követő Rákóczi Kupának. Ennek megfelelően a résztvevők, főként a halasi iskolák komolyan vesznek minden meccset. Idén mind az öt halasi középiskola (Bibó, Dékáni, Szilády, Tekó,Vári) nevezett, rajtuk kívül Kecskemétről, Jánoshalmáról és Kiskunfékegyházáról érkeztek ellenfelek. A hangulatra nem lehetett panasz, a lelátón ülő, álló szurkolókon semmi sem múlt.

A csoportmeccsek során látszott, hogy a Tekó és a házigazda kiemelkedik a mezőnyből. Mindketten magabiztosan jutottak be a fináléba. A II. Rákóczi nem titkoltan minden idegszálával már a jubileumi kupájára készül, míg a dékánisok készen álltak arra, hogy borsot törjenek az ellenfelük orra alá. Nem jártak sikerrel, ugyanis a Tekó helyenként ötletes játékkal, szép gólokat szerezve nyerte a finálét. A Dékáni minden dicséretet megérdemel, mert harcos, elszánt volt. A rákóczisok pedig jó úton járnak a felkészülésben. A harmadik helyet a Kecskemét szerezte meg, miután legyőzte a meglepetéscsapat Várit. A formálódó Szilády a hatodik, a Bibó a hetedik helyen végzett. A legjobb kapus a dékánis Nagy Kálózi Márk volt, a gólkirályi címet a tekós Rácz Tamás szerete meg. a legtechnikásabb játékos Gszelmann Tamás (Tekó) volt, míg a legjobb dékánisnak járó címet Koczka Flórián tudhatja magáénak.