Legyőzte a tavalyi bajnokot az UKSC
Sport

Legyőzte a tavalyi bajnokot az UKSC

A Kiskunhalasi UKSC női kézilabdacsapata remek győzelmet aratott a megyei bajnokság szombat esti mérkőzésén. A lányok úgy múlták felül a tavalyi bajnok, idei listavezető Nemesnádudvart, hogy a kezdés után csak három alkalommal volt döntetlen az állás. Már kilenc góllal is vezetett az UKSC, végül a jegyzőkönyvekbe három gólos siker került be.

Ősszel, a Nemesnádudvar hazai pályán 33-25-re győzte le a Kiskunhalasi UKSC csapatát a megyei női kézilabda-bajnokságban. Az előző évi kiírás aranyérmese, a jelenlegi listavezető ellen a halasiak mindenképpen bizonyítani akartak, hazai közönség előtt a Dékáni-sportcsarnokban. A szombat esti mérkőzés első gólját Lekrinszki Dóra szerezte, amelyre alig egy perccel később Juhász Edit révén jött a vendégek válasza. A folytatás viszont egyértelműen a hazaiaké volt, 2-2 és 3-3 után egyetlen alkalommal sem volt döntetlen az állás. A mérkőzés egynegyedénél Makai Katalin találata már öt gólos halasi előnyt jelentett. Ez meg is maradt a félidő lefújásáig, a 17-12-es eredményt Veres Emília Napsugár állította be. 

A szünet után rögtön újabb halasi gólnak tapsolhatott a közönség, Baksa Nikolett vette be a nádudvari kaput. Fokozatosan nőtt a különbség, a 38. percben Posgay Kíra 22-13-ra alakította az eredményt. A nemesnádudvariak igyekeztek csökkenteni a különbségen, ez sikerült is. Az 51. percben egyetlen gólra zárkóztak a vendégek. Az UKSC rátett még egy lapáttal, a végeredményt Lekrinszki Dóra állította be, keretet adva a meccsnek. Kiskunhalasi UKSC - Nemesnádudvar 31-28 (17-12) 

Archív fotó