
Liga győztes halasi atléta
Budapesten, a Lantos Mihály Sportközpontban (MTK atlétikai pálya) rendezték 2017 Atlétikai Ifjúsági Magyar Liga Döntőjét szombaton. A 400 méteres síkfutásban egy kiskunhalasi sportoló, Jerémiás Donát (Ikarus BSE) is érdekelt volt. A tehetséges válogatott atléta magabiztosan, a rajttól a célig kontrollálta a távot és 50 másodpercen belüli idővel győzött, amivel a több állomásból álló sorozatot az első helyen hozta a Szilády Áron Református Gimnázium tizenegyedikes tanulója.
Jerémiás Donát a július végi junior EB óta (22. hely, 400 méter gáton, az eggyel idősebb korcsoportban) nem versenyzett és jellemzően pihenő időszakát töltötte, ezért is számít jó eredménynek a 49.60 mp-es ideje, amivel megnyerte a 400 méteres síkfutást. Edzője, ifj. Tomhauser István (a VB harmadik 110 gátas, Baji Balázs trénere) azt kérte Donáttól a rajt előtt, hogy az első 20-30 métert lépje meg rendesen és a táv hátralévő részében tartsa a lendületét és próbáljon könnyedén futni. A taktikai utasítást tartva győzte le ellenfeleit Jerémiás Donát, aki elégedett volt edzőjével együtt az idővel.
"Négyszáz méter gátfutás a főszámom, de sajnos sérülésem miatt nem volt elegendő pontszámom gáton ligadöntőzni. A kiránduló számomban, a 400 méter síkon viszont erre lehetőségem nyílt és éltem az alkalommal. Pista bácsi (az edző szerk.) azt mondta, hogy az elejét fussam meg erősen és utána próbáljam a ritmust könnyedén végigvinni. Sikerült és bár az egyéni csúcsomtól elmaradtam, de a pihenő időszakomból teljesítve a versenyt úgy értékeltük, hogy ez nagyon jó eredmény" - mondta az immár liga győztes Jerémiás Donát.
KI, képek Gyöngyi Henriett