
Lilla és Kata a legaktívabb futónagykövetek
Dr. Árvai-Horváth Lilla és tízhónapos kislánya, Kata is teljesítette vasárnap a Vivicitta Városvédő Futás 21 kilométeres távját. A kiskunhalasi doktornő és gyermeke a Gyermekrohamkocsi Futónagyköveteként vett részt a sporteseményen, mint megtudtuk, ők lettek a legaktívabb futónagykövetek.
A Halasi Tükör április 5-én megjelent számában írtunk dr. Árvai-Horváth Lilláról, aki rendszeresen fut kislányával, a tízhónapos Katával. Ráadásul az elmúlt hetek egy felkészülés jegyében teltek el, nem is akármilyen volt a cél. Vasárnap rendezték a Vivicitta Városvédő Futás 34. állomását, amelyen Lilla és Kata baba 21 kilométert teljesített. Ennek kapcsán jelentkeztek, hogy a Gyermekrohamkocsi Futónagykövetei lehessenek. – Én ezzel támogatom a kicsik gyógyulását. Mi futjuk a kilométereket, miközben aki adományoz, életeket menthet. Orvostanhallgatóként, majd kezdő orvosként nagyon sokat tanultam a gyermekmentősöktől és szeretnék kicsit visszaadni belőle. Ezért vállaltam a futónagykövetséget Katával- nyilatkozta Lilla. A távot teljesítették, 2:09,55-ös idővel. Ami ettől is fontosabb, a halasi anyuka és gyermeke volt a legaktívabb futónagykövet, ami azt jelenti, hogy legtöbb felajánlás a részükre érkezett az elmúlt hetekben. Dr. Árvai-Horváth Lilla azt mondja, örömteli, hogy ennyi emberhez eljutott az információ a nemes célról és arról, a gyermekrohamkocsi milyen fontos feladatot végez.
Archív fotó: Jáger Levente
