(►) Locskai József, a legerősebb halasi (galéria)
Sport

(►) Locskai József, a legerősebb halasi (galéria)

Óriási show lett a Városi Sportnapon megrendezett erősember versenyből. A 12 versenyző mellett Bartalos Tamás játékvezetőként, showivőként is remekelt, ha pedig kellett, akkor kamiont húzott és hatalmas traktorabroncsot görgetett. A rekkenő hőség ellenére szépszámú közönség nézte és szurkolta végig az öt számot, amelynek a végén a kiskunhalasi Locskai József győzött. Biztosak lehetünk abban, hogy lesz folytatás.

A Városi Sportnap legjobban várt programja az erősemberek versenye volt. A rendező Halasi Média és Kultúra Kft. Locskai József hathatós közreműködésével és Bartalos Tamás pazar szervezőkészségének köszöhetően sikerült egy emlékezetes megméretést a főtérre varázsolni. Tamás már előzetesen azt ígérte, óriási show lett. Igaza volt. A tizenkét versenyzőre öt szám várt, az első a kamionhúzás volt a Városháza utcában. Az út két oldala megtelt érdeklődővel és szurkolóval, elsőként pedig Bartalos Tamás bizonyította, el lehet húzni a 7,5 tonnás járművet. A kiskunhalasi Locskai József pedig óriási segítséget kapott a közönségtől. 

A többi négy szám már a főtér rekkenő hőségében zajlott. A második verseny a rönknyomás volt, itt a nevezők különböző súlyú eszközöket igyekeztek minél többször a fejük fölé emelni. A 350 kilogrammos traktorabroncs görgetése kétszer oda és kétszer vissza bizony megizzasztott mindenkit, de az erősemberek állták a sarat és a napfényt is. Tamás itt is megmutatta, hogy kell ezt csinálni. 

A hátralévő két versenyszám során további tonnákat mozgattak meg a versenyzők. A kőgolyó pakolás volt a finálé, csak megnyugtatásképpen, nem lehetett vaxot használni, merthogy azt csak a kézilabdázók használják. A golyó egyébként meghaladta az egy mázsát. Már csak egyetlen izgalom maradt a közel háromórás verseny végén: ki lesz a nyertes. A támogató Power Sport Deponak köszönhetően mindenki ajándékot és oklevelet kapott, de a győztesnek járó díjat Locskai József vehette át. - Köszönöm a szurkolást. Régi vágyam teljesült azzal, hogy halasi közönség előtt versenyezhettem - mondta a bajnok. 

Videó: Vercz András

Díjátadó- és csoportkép: Anda Péter