
Lovas koccintás (galéria)
Több mint ötvenen találkoztak december 31-én délelőtt a Hirling József Lovaspark Nyereg klubja előtt, hogy egy pezsgős koccintással intsenek búcsút az óévnek. A tizenegy órakor kezdődött eseményen felnőtt, fiatal és gyermek lovasok vettek részt. Rózsahegyi Róbert a lovaspark telepvezetője mondott rövid köszöntőt és kívánt mindenkinek boldog új évet.
Már hagyomány, hogy az év utolsó napján, délelőtt 11 órakor összejönnek a bázison a lovasok egy közös ebéd előtti pezsgőzésre. A gyermekek természetesen kölyök pezsgővel töltött poharakkal koccintottak. Sokukat elkísérték szüleik is, hiszen a lovasbázis hétköznapokon is családias légkörben üzemel, miért lenne ez másként Szilveszter napján.
A közös koccintáson amatőr és profi lovasok, lovastornászok, szabadidő lovasok, huszárok, kicsihuszár tanodások és önkéntesek vettek részt. Volt mire emlékezni és volt mire büszkének lenniük a halasi lovasoknak. 2018 az újkori fordulat éveként vonul be majd a lovasbázis krónikájába. Megújult a lovarda, sikeres tanoda programot vittek véghez. Magyar bajnok lett a régió együttese a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságon, amelyet halasi lovasokból álló csapat nyert.
Rangos versenyek és nagyszabású rendezvények jellemezték az esztendőt. Volt és lesz miről beszélni, hiszen rengeteg tervvel, ambiciózus programsorozattal készülnek a halasi lovasok 2019-re - fűzte pohárköszöntőjébe Rózsahegyi Róbert. Sokan jutalom falatokkal köszöntek el az istállókban álló lovaiktól az év utolsó napján. A pezsgőzés baráti beszélgetéssel zárult.