
Lovas szakágak Halason
Igazán mozgalmas lovas szakmai napokat él át a Hirling József Lovaspark január utolsó hétvégéjén. A magyar lovastusa utánpótlás a talent program keretében edzőtáborozik a bázison. Szombaton három szakág, a szabadidős lovasok, a lovastusázók és a díjugratók is itt tartják országos közgyűlésüket. Este pedig lovasbál lesz a Sóstó Csárdában.
Gyorsan felpörgött az élet mindjárt az év elején a Hirling József Lovasparkban. Háromnapos összetartáson, a fedeles lovardában tartanak edzést a magyar utánpótlás lovastusázók. A talent program keretében Sós Attila szövetségi kapitány vezetésével ugró és idomító munka folyik a fedeles lovardában.
A lovastusa szakág ifjúsági és junior korú sportolóinak felkészülési munkáját segíti Sós Attila mellett Széplaki Pál mesteredző, olimpikon és Tuska Pál, elnökségi tag, olimpikon. A kapitány elmondta, hogy az év során több hasonló háromnapos felkészülés terveztek a lovastusázók, amelynek első idei állomása Kiskunhalas, ahol ideális körülmények fogadják a sportolókat és lovaikat az ugró és idomító munkához.
Nem csak fizikai erőpróbák vannak a lovasparkban. Szombaton három szakág, a szabadidős lovasok, a lovastusázók és a díjugratók is Halasra hirdették meg az éves közgyűlésük színhelyét. Az összejöveteleken az éves beszámolók, lovasok jutalmazásai, a szabályok változásai kerültek terítékre.
Mivel több szakág vezetése és képviselőik fordulnak meg Halason a hétvégén, ezért a lovasbarátok úgy döntöttek, hogy szombaton lovasbállal zárják le az elmúlt évet és indítják az új esztendőt. A rendezvényen díjakat is átadnak a legjobbaknak. Így a Sóstó Csárdában ma este kiderül, hogy kik kapnak díjat a Kiskunhalasi Lovasbandériumból és ki nyeri el a Hirling József életműdíjat. A bálról és a díjazottakról holnap számol be hírportálunk.