Lovassport: főleg vidékről érkeztek a szabadidős versenyre (galéria)
Sport

Lovassport: főleg vidékről érkeztek a szabadidős versenyre (galéria)

A Szabadidő Lovasok Sportegyesület szabadidős verseny helyszíneként szolgált Kiskunhalas szombaton. A Hirling József Lovasparkban a közönség 12  versenyszámban 135 lovas startját és pályáját láthatta. A versenyre helyi és nagyon sok környéki és távolabbról érkezett lovasok látogattak el. A lovaspark szervező csapata már a két hét múlva Halason rendezendő championátusra fókuszálnak, amelyre már most nagyszámú nevezés érkezett.

A lovasélet terén továbbra is nagy üzem folyik városunkban. A Hirling Lovasparkban hétről-hétre különböző szakági versenyeknek örülhet a lovas szakma, vagy éppen szabadidős rendezvényeknek a nagyközönség. Pénteken ért véget az egyik nyári napközis tábor, (amelyről ide kattintva olvashat beszámolót) másnap, július 20-án pedig már szabadidős versenyt rendezett a Kiskunhalasi Lovasbandérium SE a négyévszakos pályán.

Kunné Fekete Alexandra (jobb oldalon) a zsűri elnöke

A várakozásokat felülmúlta az érdeklődés, az egyébként még mindig felfutó ágban lévő és viszonylag fiatal szakág a szabadidős versenyzés. Szombaton összesen 135 startot regisztráltak a szervezők a 12 versenyszámban – mondta versenybíróság elnöke, Kunné Fekete Alexandra. A versenyek délelőtt 9 órától késő délutánig tartottak. Délelőtt az ügyesség számok, délután pedig díjugrató körök kerültek sorra.

Időnként a lovon maradás is siker

Rózsahegyi Róbert a rendező és helyi egyesület, a Kiskunhalasi Lovasbandréium SE elnöke úgy nyilatkozott, hogy bár indultak helyi lovasok, de főleg kívülről érkeztek a versenyszámokra. Nekünk ez a verseny most épp egy pihentetőbb szakaszba lett kiírva, de szerencsére nagyon sok vidékről érkezett egyesület adta le a nevezését. Ennek megfelelően a helyezések elosztásában is ők voltak főszereplők. Ezúton is köszönjük, hogy minket választottak és gratulálunk a győztes és helyezett lovasoknak.

Az eredményhirdetésre tartanak az ügyességi szám résztvevői

Tudósítóként azt kell hangsúlyozni, hogy a most szombati szabadidősverseny is azt igazolta, hogy ez a szakág abban a szakaszban van amikor mindenki szurkol mindenkinek és a lovasok a csapatok nagyon segítőkészek egymásfelé. Egy igazi jó hangulatú családias légkört láthatott a közönség, ahol a lovasok nem feltétlenül az eredményért, hanem a versenyzési lehetőségért érkeztek a Hirling Lovasparkba. Jellemző, hogy az első két körben a futószára és vezetgetős kategóriában minden induló első helyezett lett. 

Egy sikeres akadályvétel

A szervező Kiskunhalasi Lovasbandréium SE csapata egyébként már az augusztus 2-a és 4-e között megrendezésre kerülő Moody Mares Chamionátus I. fordulójára készül, ahol már most több mint 300 startot regisztráltak.  

A július 20-i Kiskunhalason rendezett szabadidős versenyek részletes eredményeit ide kattintva találják olvasóink!