(►) Madár ismét elvarázsolta a gyermekeket (galéria)
Sport

(►) Madár ismét elvarázsolta a gyermekeket (galéria)

Közvetlensége, jópofa humora pillanatok alatt baráttá tette őt a gyermekek szemében, pedig most először találkoztak. Erdei Zsolt profi világbajnok ökölvívó Varsányi Vera meghívására látogatott el a Kenguru csoportba, amelyben örökmozgó kislányok és kisfiúk egész sora várta a kiváló sportembert. Madár vette az akadályokat és rövid időn belül földre került, hogy aztán a neki készített rajzok miatt meg is hatódjon.

Erdei Zsolt nem először járt Kiskunhalason. Valamikor a kilencvenes évek közepén egy Sportbál vendége volt, később több alkalommal is ellátogatott a Halasi Box Clubhoz. Volt olyan alkalom, hogy Varsányi Vera meghívására az akkori fiatal ökölvívókat nézte meg és látta el tanácsokkal. Vera ismét arra kérte a profi világbajnokot, hogy jöjjön és vegyen részt a Kenguru csoport foglalkozásán. Madár ennek eleget tett és bizony egy csapatnyi örökmozgó gyerkőc várta Zsolti bácsit. A kiváló sportember szerint az ilyen alkalmak fontosak, mert valamikor ő is ebben az életkorban kezdte el a sportolást.

A kislányok és kisfiúk egyetlen pillanatnyi lazítást sem engedélyeztek Erdei Zsoltnak. Pillanatok megvolt az összhang, a több évtizednyi korkülönbségen át vezető hidat a sok humor, a mosoly és a közvetlenség jelentette. Nem túlzás, Zsoltot imádták a srácok. Ő pedig szemmel láthatóan élvezte a közös játékot, bunyózást, birkózást. Elhozta a díszes öveit is, amelyek történeteit meg is osztotta a fiatalokkal és a jelenlévő szülőkkel. A gyermekek pedig rajzokkal kedveskedtek Madárnak, aki meghatódva fogadta a figyelmességet. További részletek a 19 órakor kezdődő híradóban és a szerdai Halasi Tükörben.

Videó: Vili Antal

Vágó: Vercz András