Majsán nyert a Halas!
Az NBII-es férfi kézilabda bajnokság DNY-i csoportjában az ősz rangadóját játszották szombaton este. A Kiskunhalasi UKSC a Kiskunmajsa pályáján játszott. A "ki-ki" meccset óriási érdeklődés kísérte, természetesen telt ház volt a Városi Sportcsarnokban.
Felvezetésként a halasi juniorok simán, 33-19 arányban nyertek. A "kicsik" után jöttek a felnőttek, utánozhatatlan hangorkán közepette. Az első gólt a vendéglátók szerezték, de aztán egyenlített, majd átvette az irányítást az UKSC. Elsősorban az éppen Majsáról visszaigazoló Benkő Péter volt elemében, messze ő bizonyult a mezőny legjobb, legeredményesebb játékosának.
Gillich is alaposan kitett magáért a kapuban, bravúrt bravúrra halmozott, de a többiek is átlag fölöttit nyújtottak, így nem volt véletlen a 13-11-es halasi vezetés a félidőben. A második félidő elején tovább növelte előnyét a Kun-csapat, már öt is volt közte, amikor elkezdett kapaszkodni a Majsa. 18-20-nál még megcsillant a remény a hazaiak számára, de aztán újabb halasi gólok lehűtötték a helyi sanszokat.
Végül, gyakorlatilag végig kézben tartva a mérkőzést újabb győzelmet aratott, ezúttal idegenben a Halas. Kiskunmajsa-Kiskunhalas: 23-25. A mérkőzést vasárnap este 21 órától láthatják a kedves nézők a Halas Televízióban. A Kiskunhalasi UKSC legközelebb szeptember 29-én, vasárnap a Pécs gárdáját látja vendégül a Bibó-gimnáziumban.
Tóth István