
Medencében az úszó utánpótlás
A legfiatalabb halasi úszók álltak rajthoz a hétvégén Gyulán, a VII. Várfürdő Kupán, Csontos Kristóf edző vezetésével. A legfőbb cél az időeredmények javítása volt, ez 13 lehetőségből 10 alkalommal sikerült is. Orbán Noa révén pedig érem is született a rangos megméretésen.
Gyula volt a házigazdája a VII. Várfürdő Kupának, amelyen 16 egyesület, 270 versenyzője állt rajthoz. Természetesen kihasználta a lehetőséget a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület, Csontos Kristóf vezetésével Orbán Noa, Kovács Nóra és Fülöp Menyhért csobbant medencében. Mint megtudtuk, a felkészülést sérülés és betegség tarkította, ennek ellenére szépen helytállt az utánpótlás. A legfontosabb cél az egyéni legjobb időeredmények javítása volt, ez 13 nevezésből 10 alkalommal sikerült is. Ráadásként 50 méter gyorson a 2010-es születésű Orbán Noa ezüstérmet szerzett, a 2010-es születésű Fülöp Menyhért pedig éppen csak lecsúszott a dobogóról. A 9 éves Kovács Nóra élete második versenyén pontszerző helyen végzett 50 méteres hátúszásban. Az önkormányzat és a Merkbau Kft. támogatásával készülő versenyzők egy éremmel és 5 pontszerző hellyel gazdagodtak.
EREDMÉNYEK:
ORBÁN NOA 1 ezüst – 50m gyors, 6. hely – 100m pillangó, 7. hely – 100m gyors
FÜLÖP MENYHÉRT 4. hely – 50m gyors, 6. hely – 100m gyors
KOVÁCS NÓRA 8. hely – 50m hát