Műszaki problémák nehezítették Csuti Zoltán versenyét
Sport

Műszaki problémák nehezítették Csuti Zoltán versenyét

Motorprobléma nehezítette Csuti Zoltán dolgát a Swift Cup Europe negyedik fordulójában, amelynek helyszíne Csehországban, az Autodrom Most versenypályán volt. A csapat és a kiskunhalasi születésű pilóta egyből átkapcsolt egy másik üzemmódba, amelynek mottója az volt: menteni a menthetőt. Zolinak, egy tartalékautóval sikerült értékes, pontszerző helyeket szerezni.  

A csehországi Autodrom Most versenypályán folytatódott a Swift Cup Europe sorozata. Eddig nem tapasztalt nehézségekkel kellett megküzdenie a megméretés negyedik állomásán Csuti Zoltánnak és csapatának. A kiskunhalasi pilóta hírportálunknak értékelte az igen kalandos hétvégét.  - Nagy hangsúlyt fektettünk a szimulátoros és fizikális felkészülések mellett az autó teljeskörű átvizsgálására, ami akkor sikeresnek is tűnt. Az egyik fő tényező ezen a hétvégén az időjárás volt. Szinte óráról órára változtak a körülmények, hol sütött a nap, hol esett az eső. A pénteki szabadedzések is ebben a formában zajlottak le. Elérkezett a szombati időmérő, hűvös, de legalább száraz körülmények között. Az első próbálkozásra sikerült egy viszonylag jó kört futni, amivel a második helyen álltam, azonban ekkor kezdett el jelentkezni az első probléma az autón, ami teljesítményvesztést hozott magával. Az időmérő itt véget is ért számomra, végül egy harmadik hellyel- tudtuk meg Zolitól.

A csapat azonnal elkezdte keresni a probléma kiváltó okát, ami úgy tűnt meg is volt és ennek tükrében bizakodva várta mindenki az első futamot szombaton. Korai volt az öröm, hiszen a rajtot követően már az első körben ismét megjelent a már korábban is tapasztalt műszaki hiba. Csuti Zoltán szerint nem volt értelme kockáztatni, így sajnos ki kellett állnia a versenyből. A kiskunhalasi pilóta szerint a motorprobléma nem volt megoldható a helyszínen, így úgy tűnt, nem tud rajthoz állni a vasárnapi futamokon és egyúttal ki is szállt volna a bajnoki címért folyó küzdelemből.

-  A történtek ellenére úgy gondolom, hogy ismét szerencsés vagyok, hiszen a GFS Racing Team-nek köszönhetően beülhettem a tartalék autóba, amivel a vasárnapi futamokon egy harmadik és egy negyedik helyet tudtam elérni. Nagyon fontos pontokat szereztünk, amivel ugyan csökkent az előnyünk a bajnoki pontversenyben, de mégis meg tudtuk tartani a vezető pozíciót. Az egész hétvége egy hullámvasút volt. Úgy gondolom, hogy a körülményeket tekintve kihoztuk a lehető legjobb eredményt, amire képesek voltunk. Büszke vagyok a csapatra, hiszen ismét fantasztikus munkát végeztek, kihozták a maximumot a helyzetekből. Hálás vagyok a barátaimnak, akik ismét a helyszínen szurkoltak és bíztattak, amire most, őszintén, nagy szükségem is volt. Nagy köszönettel tartozok a családomnak és a támogatóimnak, akik bíznak bennem, és akik nélkül most nem tarthatnék itt. A legnagyobb feladatunk most, hogy az autót rendbe rakjuk a következő fordulóig, ami augusztus utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre a Slovakiaringen- derült ki Csuti Zoltán nyilatkozatából.