Nagy küzdelem a gólnélküli rangadón (galéria)
Nem tudta kihasználni a listavezető Kisszállás, hogy több mint 85 percen át emberelönyben focizhatott a Szilády RFC elleni rangadón. A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban lejátszott mérkőzésen inkább a küzdelem dominált, a helyzetek ezúttal kimaradtak. A játék képe alapján a döntetlen igazságosnak mondható.
A Kisszállás vezeti a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság déli-csoportját, ráadásul több halasi is játszik a csapatban. Többek között ezért ígérkezett érdekes és izgalmas összecsapásnak a Szilády RFC elleni mérkőzés a Bundzsák Dezső Sportközpontban. A tavaszias időnek, no meg a tétnek is köszönhető, hogy szépszámú közönség nézte végig a találkozót, amelynek legdöntöbb pillanata már a 4. percben elkövetkezett. Ekkor mutatta fel - kissé elhamarkodottan, szigorúan - a piros lapot Horváth Zoltán játékvezető a halasi Horváth Kornélnak. Hiába mutatta a védő, hogy volt még mögötte játékostárs, a bíró úgy ítélte meg, utolsó emberként történt a szabálytalanság. Létszámhátrányba került a rangadón az RFC, Bisztrovics Róbert gyorsan át is szervezte csapatát.
Nem látszott a létszámkülönbség a játékon, amelyet inkább a nagy küzdelem jellemzett. Igaz, két egészen kiváló indítás után Urlauber Barnabás révén megszerezhette volna a vezetést a vendégcsapat, de kimaradtak a lehetőségek. Volt ígéretes próbálkozása a 10 emberrel focizó halasiaknak is, így nyugodt szívvel kijelenthetjük, 45 perc játék után a döntetlen igazságos volt. A szünetben igyekezett mindkét oldal még jobban felpörögni a meccsre, a kisszállásiaknál Ábrahám László, vagy ahogy a pályákon ismerik, Nejlon próbálta tüzelni az övéit. A második félidőben több volt a hiba, a csapatok cserékkel próbáltak frissíteni. A hajrában aztán Patocskai Mátyás a Sziládynak szerezhette volna meg a vezetést, majd a lefújás előtt nem sokkal Faddi Dávidnak volt komoly védenivalója. Maradt a gólnélküli döntetlen egy brusztos 90 percet követően. Szilády RFC - Kisszállás 0-0.