Nagydíjgyőzelem két méterrel (galéria)
Sport

Nagydíjgyőzelem két méterrel (galéria)

A Hirling József Lovaspark ünnepélyes átadásán, sokszínű közönségszórakoztató, család és gyermekbarát programokat szervezett augusztus 19-én a Lovas és Szabadidő Központ Kft. Kiskunhalas város nagydíját Hegedűs Kristóf SAI PAN Z-vel nyerte (címképen) két méteres magasságon. A versenyek mellett, a bázison elérhető minden lovas szakág bemutatkozott, a nap eseményeit a Halas Concert Band Nyár esti fúvós galopp koncertje zárta Gál Gabi operaénekes sztárvendég közreműködésével.

Mint ahogy hírportálunk korábban beszámolt róla, nagyszabású ünnepséggel, sokoldalú programsorral került átadásra Kiskunhalas város közönségének a 400 millió forintos támogatásból megújult Hirling József Lovaspark.

A nagydíjgyőztes Hegedűs Kristófnak a díjat Fülöp Róbert polgármester és Vitályos Eszter államtitkár adták át

A versenyek közül, a Halason nagy hagyománnyal rendelkező kitartásos magasugratás (puissance) folyt Kiskunhalas város nagydíjáért. Négyen vágtak neki a fokozatosan emelkedő magasságok leküzdésnek. A 150 centiméterről induló kőfalat 10 centiméterenként emelték.

A kitartásos magasugratás négy bátor párosa: Kelemen Kristóf (Sai Pan Z), Búza Krisztián (Canteloup), Szotyori Nagy Kristóf (Timpex Hollyday) és Szotyori Nagy Ádám (Ninmiro)

A 160-as magasságot még mind a négy lovas teljesítette, aztán 170 centiméteren Szotyori Nagy Kristóf (Timpex Hollyday) verőhibát ejtett, Szotyori Nagy Ádám (Ninmiro) visszalépett. A 180 cm-en Búza Krisztián (Canteloup) szállt ki a versenyből akadályverés miatt, a magasságot Sai Pan Z-vel Kelemen Kristóf gond nélkül vette. Így egyedül maradt a dunaharaszti lovas a 190-es emelésre. A páros aztán ezt is átugrotta és a versenyt megnyerték. A kettős vállalt még egy emelést. A két méteres magasságot is átívelte Hegedűs Kristóffal Sai Pan Z a közönség nagy tapsa közepette, joggal vehették át a város nagydíját.

A felnőtt kétfordulós verseny győztese Reisz Panna (Kelta) ugrás közben

A további versenyszámok helyezett lovasai (első három):

Ifjúsági versenyszám  (időre, egyszeri összevetéssel, magasság 110cm)   

1. Kiss Lizanna ELIANA, Mórahalmi LSE    
2. Kelemen Zsolt Péter GIZI, Orgoványi Lovas Klub    
3. Füzér Zsófi MÁLYVA VIRÁG, Kiskunhalasi  LTSE

Kis Lizanna (Eliana) az ifi szám győztese, akinek a díjat Márhoffer Norbert BM főtanácsadó és Vilonya Balázs, Kiskunhalasi Járási Hivatal, foglalkoztatási osztályvezető adták át

Felnőtt kétfordulós versenyszám (magasság 140 cm)

1. Reisz Panna KELTA, Castilia Kft.
2. Markó Sándor ADJELY EL REX, Algyői Sportkör
3. Markó Rebeka ENJOY, Algyői Sportkör   

Reisz Panna (Kelta) Dr. Budai Gyula miniszteri biztostól és Vitályos Eszter államtitkártól vette át a díjat

A versenyek mellett a bemutatók kiemelt hangsúlyt kaptak vasárnap. A szervezők célja az volt, hogy bemutassák a lovasbázis sokoldalú képzési és szolgáltatási lehetőségeit. Így felléptek a lovas terápiával foglakozó csoportok, a szabadidős szakág képviselői, a lovas tornászok, a díjlovasok, a Kiskunhalasi Lovasbandérium huszárjai és a markotányos hölgyek. Végül egy óriási körben, egymással megfelelő távolságban, de körönként szembe haladva alakítottak ki egy hatalmas, 20 lovasból álló záró képet a szereplők.

A közönségszórakoztató lovasprogramok egyik záró képe

A huszártiszt avatás során az alapító tag Miklósszegi Ferencet főhadnaggyá, Ácsa Attilát hadnaggyá léptették  elő. Ebből az alkalomból Fülöp Róbert, polgármester, a bandérium főparancsnoka Rózsahegyi Róbert egyesületi elnök és Prantner Péter hadnagy kíséretében oklevelet és díszkardot adott át az újdonsült tiszteknek.

Ácsa Attila huszár hadnagy a díszkarddal kezében

A klasszikus díjugrató versenyek mellett látványos szimultán versenyt is rendeztek a szervezők négy páros részvételével. A szám lényege, hogy egy tükör pályán, egyező magasságon, fordulókkal és távolságon párhuzamosan, egyszerre rajtolva mérkőznek meg a párosok. A látványos és izgalmas, kieséses szimultán versenyt Bozai Laura My Colt Mores-sel nyerte, Pintér Dóra és TT Leonard előtt.

A szimultán verseny egyik startja

A lovassportok mellett a létesítmény számos más elfoglaltságra is lehetőséget adott, amit különböző család és gyermekbarát programokkal demonstráltak a szervezők. Így ugrálóvár, lufi hajtogató bohóc, kézműves sátor, népi játékok sora várták a családokat, gyermekeket. Aki pedig huszár mundérban akart feszíteni egy kép erejéig megtehette, amit azonnal meg is osztottak a lovaspark közösségi oldalán. A vendéglátásról ezúttal is a Sóstó Csárda kitelepült étterme gondoskodott.

A Berri SE lovastorna szakosztály egyik tagja akrobatikus elemet mutat be

Az eseményt, az egyébként egész napot zenével végigkísérő Halas Concert Band önálló koncertje zárta, amelyen több száz érdekélődő töltötte meg a baloldali nézőteret. A nyár esti fúvós galopp sztárvendége Gál Gabi operaénekes volt, Lauer Zsolt karnagy vezénylése mellett.

A Halas Concert Band-et Lauer Zsolt karnagy vezényelte

Szöveg Kovács Iván, képek: Hajdu Krisztina