Sport
Négy ponttal és harcos meccsel búcsúzott Viki a VB-től
Befejezte világbajnoki szereplését Felhő Viktória. A Kiskunhalasi Birkózó Club versenyzője a vigaszágon a kínai Hszijujan Szun ellen lépett szőnyegre. Egy harcos meccset vívott a zsanai sportoló, azonban az utolsó másfél percet riválisa bírta jobban, így ő nyert.
Másodszor lépett szőnyegre pénteken délelőtt Felhő Viktória a nagyszombati junior világbajnokságon. A vigaszágon az ellenfél a kínai Hszijujan Szun volt, aki ellen harcos, kemény meccset birkózott a Kiskunhalasi Birkózó Club versenyzője. Az első két pontot Viki szerezte, a kínai egyenlíteni tudott. Az első menet után is ez volt az eredmény. A második három percben aztán Szu szerzett két pontot, ezúttal a zsanai sportoló egyenlített. Az utolsó másfél percet azonban a kínai bírta jobban, így 14-4 arányban legyőzte a KBC versenyzőjét. Felhő Viktória kevesebb mint öt éve kezdett el birkózni, versenyzői pályafutása alatt eddig három Európa- és egy világbajnokságon szerepelt.