Nem bírt az UKSC U19 a Vásárhellyel (galéria)
Sport

Nem bírt az UKSC U19 a Vásárhellyel (galéria)

Két győzelemmel a háta mögött fogadta a Kiskunhalasi UKSC U19-es női csapata a Hódmezővásárhely vasárnap délután a Horváth István Sportcsarnokban. A lányok a másodosztályú korosztályos bajnokság Keleti-csoportjában szerepelnek, és ezen a találkozón nem bírtak a vendégekkel. A csapat legeredményesebb játékosa a 7 gólig jutó Pintér Lilla volt. 

Zorán! Zorán! Kétszer is elhangzott ez a csatakiáltás vasárnap délután a Horváth István Sportcsarnokban. A Kiskunhalasi UKSC U19-es női csapata ezzel üzent a szívműtétje után lábadozó edzőjének, Ifkovics Zoránnak. A másodosztályú korosztályos bajnokság harmadik fordulójában a Hódmezővásárhely látogatott Kiskunhalasra. A halasiak két győzelemmel kezdték a szezont, a Rákosmenti KSK és a Göd ellen is begyűjtötték a lányok az összes megszerezhető pontot. Az ellenfél egy sikerrel és egy kudarccal a háta mögött várta a mieink elleni találkozót. A hazai kispadon Nagy Gábor helyettesítette Ifkovics Zoránt. Az első gólra nem sokat kellett várni, 35 másodperccel a kezdés után Pintér Lilla megszerezte a vezetést, amelyet  a 6 percig meg tudott tartani az UKSC. Ekkor fordult a kocka és Nagygyörgy Boglárka révén 5-4-re már a vásárhelyieknél volt az előny.

Valamivel több mint egy perc kellett ahhoz, hogy Posgay Kíra és Pintér Lilla révén megint hazai előnyt jegyezhessünk fel. Erre egyébként a találkozó folyamán utoljára, 7-6-os állásnál, a 9. percben volt lehetőség. A támadásban többet hibázó UKSC végig kapaszkodott az eredmény után, a vendégek pedig 3-4 gólos előnyre tettek szerint. A félidei 18-14-es vásárhelyi vezetés Petróczi Sára állította be. A szünet után három perc alatt két gólt lőtt az ellenfél, így már 6 gólos volt a differencia a két csapat között. Az UKSC nem tudott felzárkózni, a 44. percben már 26-19-re vezetett a vendégcsapat. Ebből a hét gólból ötöt a lefújásig meg tudtak tartani a vizitálók és győztesen utazhattak haza. Kiskunhalasi UKSC - Hódmezővásárhely 26-31.