Nyert a halasi csikócsapat
Sport

Nyert a halasi csikócsapat

Lejátszotta szezonbéli első bajnoki mérkőzését a Kiskunhalasi Szilády RFC a megyei harmadosztály Közép-csoportjában. A 19,5 év átlagéletkorú csikócsapat 2-1-es győzelmet aratott Császártöltésen vasárnap délután.

Megkezdte bajnoki szereplését a Kiskunhalasi Szilády RFC a megyei III. osztályban. A tavalyi ezüstérmes Császártöltésen lépett pályára, mégpedig egy csikócsapattal. Vincze Attila vezetőedzőtől megtudtuk, hogy 19,5 év átlagéletkorú volt a keret, amely szerepelt a meccsen. A fiatalok jól kezdtek, Miskei László szerzett vezetést a 27. percben, amelyet aztán Csillag Dániel duplázott meg a 34. percben. A második félidőben sikerült szépítenie a hazaiaknak, de az RFC nem engedte ki kezéből a győzelmet. Császártöltés - Kiskunhalasi Szilády RFC 1-2 (0-2).  A Szilády a következő fordulóban, szombaton 16:30 órától hazai pályán fogadja a Csengődöt.