Öt halasi lép ringbe a Testvérvárosok Kupáján
Sport

Öt halasi lép ringbe a Testvérvárosok Kupáján

Huszonharmadik állomásához érkezett a Testvérvárosok Kupája, amelyet több mint két évtizede töretlen lelkesedéssel szervez a Halasi Box Club. Szombaton és vasárnap a Kertvárosi Általános Iskola sportcsarnokában az ökölvívóké lesz a főszerep. A házigazdákat öt versenyző képviseli majd. 

Idén is két napos lesz a Testvérvárosok Kupája Nemzetközi Ökölvívótorna. Szeptember 14-én és 15-én, a Kertvárosi Általános Iskola sportcsarnokában egymást érik majd a mérkőzések. Mint megtudtuk, az amatőr meccsek után profi összecsapásokra kerül sor. A házigazda Halasi Box Club tájékoztatásából az is kiderült, hogy összesen hat ilyen találkozót láthatnak majd, várhatóan 20 órától az érdeklődők. Hazai érdekeltség is lesz, ugyanis Váczi Richárd lép majd ringbe. Rajta kívül még négy kiskunhalasi, Gál Péter, Kádár Dániel, Szili Bence, Varga Máté szerepel majd, de ők az amatőrök között. A mérkőzések szombaton 13 órakor, vasárnap pedig 9 órakor kezdődnek.

A szerző archív felvétele