Ötödik futamgyőzelmét aratta Csuti Zoltán
Sport

Ötödik futamgyőzelmét aratta Csuti Zoltán

Folytatta kiváló sorozatát Csuti Zoltán a Swift Cup Europe versenysorozatban. A kiskunhalasi sportoló a Hungaroringen megszerezte sorozatban az ötödik futamgyőzelmét.

A második fordulójához érkezett a Swift Cup Europe autóverseny-sorozat, amely egyben az utolsó hazai helyszín volt az idei évben. A Hungaroringen ott volt Csuti Zoltán is, aki úgy fogalmazott: különleges helyet foglalt el a szívében, rengeteg emlék köti a helyszínhez, így már nagyon várta a futamokat. A kiskunhalasi versenyző számára a megméretés a csütörtöki szabadedzéssel kezdődött, majd pedig az időmérővel folytatódott a pénteki napon, amit zsinórban már a harmadik évben sikerült megnyernie.

A szombati, első futamban is folytatódott a jó sorozat, Zoli rajt-cél győzelmet aratott. - Egy jó rajtot követően sikerült egy magabiztos előnyt kiépíteni, majd pedig megnyerni a versenyt. A nagy hőség miatt a gumikopás mértéke kritikus volt a futam második felében, így időközben változtatni is kellett a vezetési stíluson, hogy mérsékelni tudjuk a gumik állapotát- nyilatkozta a hírportálunknak a halasi versenyző.

A vasárnapi futamon a fordított rajtrácsnak köszönhetően Csuti Zoltán az utolsó helyről vághatott neki a küzdelemnek. Ismét sikerült egy jó rajtot vennie, majd pedig körökön keresztül tartó csata következett a győzelemért. - Kemény, de fair előzésekkel a futam második felét már az első helyen kezdhettem meg, majd pedig ott is fejeztem be. Újabb futamgyőzelem, idén már az ötödik, zsinórban. Hihetetlen számomra. Egészen elképesztő, ami idén történik velünk. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire minden a kezünkre játszik majd az első két fordulón. Jelenleg maximális pontszámmal vezetjük a bajnokságot, előnyünk már több mint egy futamgyőzelem. Nagy köszönettel tartozok a csapatnak, illetve a támogatóimnak, akik nélkül ez a hétvége nem jöhetett volna létre! Jó volt látni, hogy a hőség ellenére, a Balaton Parkhoz hasonlóan, itt is rengeteg néző, szurkoló, barát látogatott ki. Köszönet mindenkinek! - tette hozzá Csuti Zoltán.

Négy hét múlva ismeretlen vhelyen kell Zolimnak bizonyítania, hiszen Lengyelországban, a Tor Poznań versenypályán folytatódik a szezon, ahol eddig még sosem vezetett, még szimulátoron sem. Sok előkészületettel telik majd a következő egy hónap. - A szezon teljesítéséhez szükséges költségvetés sajnos még mindig nem állt össze teljes mértékben, így fontos része lesz az elkövetkezendő időszaknak, hogy újabb támogatókat találjunk, akikkel együttműködve tudunk újabb és újabb sikereket elérni Európa versenypályáin- zárta a nyilatkozatát a kiskunhalasi autóversenyző.