Ötöt rúgtunk a Kelebiának (galéria)
Lejátszotta első hazai edzőmeccsét a Faddikorr-Kiskunhalasi FC. A premier a Bundzsák Dezső Sportközpont vadonatúj műfüves pályáján volt, ideális körülmények között. Stetakovic Marinko edző leginkább az öt rúgott gólnak örülhet, annak már kevésbé, hogy sok hiba csúszott a játékba.
Csalóka az időjárás, főként a Bundzsák Dezső Sportközpontban. Vasárnap délelőtt a napsütés ellenére is hideg volt a levegő és amikor a Nap elbújt, a szél pedig fújdogált, akkor kifejezetten kellemetlen volt a hőmérséklet. Jól be is öltöztek a játékosok, akik lehetőséget kaptak a Faddikorr-Kiskunhalasi FC - Kelebia felkészülési mérkőzésen. A vadonatúj műfüves játéktéren ideális viszonyok között mérhette fel magát a két csapat. Stetakovivc Marinko, a halasiak edzője azt mondta, vannak sérültjeik, két próbajátékost pedig tesztelnek. Mindketten játszottak is a tesztmeccsen. A találkozó első félidejében leginkább szabadrúgásból igyekezett veszélyeztetni a KFC, több ilyennel is próbálkozhattak a hazai játékosok. Volt, amikor a kapus, volt amikor egy védő karja akadályozta meg a gólt. A kelebiaiak viszont egyetlen lehetőségüket kihasználták, így 45 perc után 1-0-ra vezettek.
A szünet után bekezdett a halasi csapat. Előbb Willy egyenlített, majd Sorin góljával már a halasiak vezettek. Sorin ebben a játékrészben még kétszer betalált, Brindza pedig büntetőből vette be Farkas Ákos kapuját. Közben a kelebiaiak szépíteni tudtak. Faddikorr-Kiskunhalasi FC - Kelebia 5-2 (0-1). A halasiak a napokban kezdték el a felkészülést a bajnoki rajtra, a héten ez volt a második mérkőzésük, az elsőn 3-1-re kikaptak Csongrádon. A szezon március 11-én, a Kunszállás elleni idegenbeli találkozval indul.