Csuti Zoltán címvédésre készül
Sport

Csuti Zoltán címvédésre készül

Elérkezett az idei Swift Cup Europe 2025-ös szezonjának záró fordulója, amelynek helyszíne a Balaton Park Circuit lesz. Csuti Zoltán címvédőként ül autóba, és a remények szerint vasárnap majd ismét felállhat a dobo legtetejére. 
Soczó Gergő bronzérme a Hanzók Örs Emlékversenyen
Sport

Soczó Gergő bronzérme a Hanzók Örs Emlékversenyen

A szegedi Maty-ér volt a helyszíne az MVM Kupa Hanzók Örs Emlékversenynek. A kajakosok és kenusok hagyományos megméretésén rajthoz állt Soczó Gergő is. A sziládys diák egyéniben hetedik, kajak kettesben viszont a harmadik helyet szerezte meg párjával.
Az ökölvívás ünnepe volt a Testvérvárosok Kupája (galéria)
Sport

Az ökölvívás ünnepe volt a Testvérvárosok Kupája (galéria)

Közel száz versenyző, 53 éles, és 11 bemutató-mérkőzés. Számokban kifejezve ez volt a Testvérvárosok Kupája Nemzetközi Ökölvívótorna, amely már a huszonnegyedik fejezetéhez érkezett. A szervező Halasi Box Club volt, amely támogatók segítségével valósította meg az egyik legnagyobb múlttal rendelkező ökölvívó utánpótlásversenyt. A hazaiakat két sportoló képviselte, akik nem vallottak szégyent. 
(►) LAUSZ: halasi érmek a regionális döntőn (galéria)
Sport

(►) LAUSZ: halasi érmek a regionális döntőn (galéria)

Három versenypályán folytatódott a hétvégi lovasverseny a Hirling József Lovasparkban. A szombati diákolimpiai selejtezők után vasárnap a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás (LAUSZ) Szakága Kiskunhalasi Regionális Döntőjét tartották meg. Összesen 216 startot láthatott a közönség. A versengés a jó helyezések mellett az országos döntőbe jutásért is folyt. A halasi érdekeltségű lovasok minden színű éremből szereztek, ami biztató utánpótlásra utal. (címképen a Kiskunhalasi Lovasbandérium SE egyik csapata lovon)

 (►) Szépszámú halasi továbbjutás a diákolimpiai selejtezőn (galéria)
Sport

(►) Szépszámú halasi továbbjutás a diákolimpiai selejtezőn (galéria)

Három versenypályán, összesen 332 startot láthatott a közönség a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás (LAUSZ) Szakága Kiskunhalasi Regionális Döntőjét és Diákolimpiai Selejtező első szombati napján a Hirling Lovasparkban. A diákolimpiai selejtező számokban az első 10 helyezett juthat tovább a budapesti döntőre, ez szépszámú kiskunhalasi lovasnak sikerült.
Országos bajnok lett Danka Gábor
Sport

Országos bajnok lett Danka Gábor

Budapesten az MTK pályán zajlik az U15-ös országos atlétika bajnokság. A Halas AC több sportolóval vesz részt a rangos megméretésen. Az első nap már megszületett az első halasi aranyérem, Danka Gábor imponáló magabiztossággal verte a mezőnyt.
(►)  LAUSZ regionális döntő és diákolimpiai selejtező a lovasparkban
Sport

(►) LAUSZ regionális döntő és diákolimpiai selejtező a lovasparkban

A Lovassportok Amatőr és Utánpótlás (LAUSZ) Szakága most hétvégén a Kiskunhalasi Lovasbandérium szervezésében tartja meg a Hirling József Lovasparkban a szakág regionális döntőjét és a diákolimpiai selejtezőt. A lovasok már birtokba vették a lovasbázist és ismerkednek a környezettel. A versenyszámok szombaton 8-kor, vasárnap 9-kor kezdődnek a négyévszakos és füves pályákon, a belépés ingyenes.
Zomborban is szárnyaltak a halasi Szitakötők
Sport

Zomborban is szárnyaltak a halasi Szitakötők

Zombor volt a házigazdája a Serbian Open 2025 elnevezésű crossminton versenynek, amelyet a Szerb Gyorstollas Szövetség szervezett.  A Szitakötők Gyorstollas és Szabadidősport Egyesület 12 sportolóval képviseltette magát a nívós mezőnyben. A halasiak ismét remek eredményeket értek el.
Csongrádon remekeltek a halasi birkózók
Sport

Csongrádon remekeltek a halasi birkózók

Öt halasi birkózó lépett szőnyegre a napokban Csongrádon. A rangos megméretéseken kiváló eredményeket értek el a sportolók, két aranyérem mellett két bronzérmet nyertek - tudtuk meg.