Donát Budapest Bajnokságon győzött
Sport

Donát Budapest Bajnokságon győzött

Augusztus 24-én Jerémiás Donát, a Budapest Serdülő Összetett 4 Próba Bajokságon vett részt az Ikarusz atlétikai pályán, ahol biztosan utasította maga mögé a korosztályában rajthoz álló atlétákat. „Nem győzelmet, csak az 1000 méteres síkfutásban egy jó időt vártam Donáttól” – mondta a Szilády Áron Református Gimnázium tanulójáról edzője Szloboda Mihály.
Sport

A Sziládyé a vigaszkupa

A III. Hírös Hét Kupa Nemzetközi Focifesztiválon szerepelt a Kiskunhalasi Szilády RFC csapata. Mint megtudtuk: az igen erős és élvonalbeli klubok utánpótlását is felvonultató mezőnyben a Gáspár Imre irányította halasiak megnyerték a vigaszágat. A torna számtalan szakmai tapasztalattal gazdagította a klubot.
Sport

Gyovai ezüstös vágtája

Gyovai István is bakra ült a tegnap, Kecskeméten megrendezett Hírös Vágtán. A halasi városvezető a polgármesterek számára kiírt fogathajtó-versenyen szerepelt, és a második helyen végzett. A Nemzeti Vágtára kvalifikáló futamon a halasi Takács István lovagolt, és az előfutamában a harmadik helyet szerezte meg. (Fotók: www.kecskemeti-hirhatar.hu.)
Sport

Szpari pofon Kecelen

Első fordulóbeli mérkőzést elhalasztotta, szombaton azonban már pályára kellett lépnie a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság keleti csoportjában szereplő Kiskunhalasi Spartacusnak. Sajnos a debütálás nem sikerült.
Sport

Kis Kőrös, nagy Halas

Remek győzelmet aratott hazai pályán a Kiskunhalasi Football Club a megyei I. osztályú bajnokság második fordulójában. A kiváló erőkből álló és szép focit bemutató Kiskőrösnek hiába volt jóval több helyzete, a hazaiak akarattal, lelkesedéssel és sok futással kompenzálták ezt. A fiatal halasi csapat jól mutatkozott be a közönsége előtt.
Sport

Focival emlékeztek Török Jánosra

Első alkalommal rendeztek a kiváló mozdonyvezető, sportember, Török János emlékére egy labdarúgó-tornát egykori kollégái. A három csapatot felvonultató kupán potyogtak a gólok, a szervező Máriás András tájékoztatása szerint a győzelmet a halasi tűzoltók szerezték meg.
Sport

A KNKSE-ből Izlandra

Lehetőséget kapott, megpróbál vele élni. A Kiskunhalas NKSE játékosa, Csákovics Nóra nekivágott a nagyvilágnak, és egy távoli országban igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Ha sikerrel jár, akkor a jég hazájában kézilabdázik majd. (Fotó: Fodor Imre.)
KNKSE: egy győzelem, egy vereség
Sport

KNKSE: egy győzelem, egy vereség

Két edzőmérkőzést is játszott ma a Kiskunhalas NKSE az Orosháza vendégeként. A halasiak mérlege éppen ötven százalékos: az egyik találkozón öt gólos KNKSE-siker született, míg a másik meccsen egy találattal jobbak voltak a vendéglátók. (Archív fotó.)
Junior open - closed
Sport

Junior open - closed

Szerdán az ünnepélyes eredményhirdetéssel véget ért a Merkbau Junior Open az egész nyarat felölelő teniszsorozata. A minden szerdán délelőtt zajló ingyenes játék és versenyzési lehetőség bajnoki rendszerben hívta-várta a halasi diákokat. A versenyeket, mint minden esztendőben, Virág István irányította. Nézzük a négy különböző kategória végeredményét.