(►) Patocskai Tamás győzött a 8 kilométeres távon (galéria)
Sport

(►) Patocskai Tamás győzött a 8 kilométeres távon (galéria)

A Kiskunhalasi Atlétikai Club rendezte meg szeptember 8-án a 44. Halasi Szüreti Fesztivál nyitó programjaként a XXXI. Szüreti Utcai Futóversenyt és a XIII. Kis Roland Emlékversenyt. Az eddigi programot egy két kilométeres távú versennyel gazdagította a rendező Kiskunhalasi Atlétikai Club. Az abszolút női győztes a Team Új-Buda Triathlon Egyesület válogatott atlétája, Szalai Fanni lett a nőknél, a férfiaknál halasi siker született, mert Patocskai Tamás (címképen) megismételve tavalyi sikerét győzött.

Több újdonságot is hozott az idei esztendő a XXXI. Szüreti Utcai Futóversenyt és a XIII. Kis Roland Emlékverseny során. Beiktattak egy 2 kilométeres versenyt a szervezők és két helyszínen is élőzenei biztatást kaptak a futók. Az eredményeket a futók lábára helyezett lévő chep-pel rögzítették. Az idei futóversenyen rekord született a résztvevők tekintetében, mert több mint 180 startoló vágott neki a versenyeknek.

A rajt előtt Kuttor Csaba olimpikon (jobbra) látta el jótanácsokkal a futókat

Az idei futást megint egy tömeges bemelegítés előzte meg. Patocskai Éva ezúttal is jól átmozgatta a Semmelweis térre összegyűlt futókat, garantálva ezzel, hogy megfelelően előkészített izomzattal vágjanak neki az erőpróbának a résztvevők. A rajt előtt az esemény díszvendége, az olimpikon triatlonista, a Team Újbuda SE elnöke és edzője, Kuttor Csaba látta el jó tanácsokkal a futókat. Majd beállt a mezőny elé a rendőrségi felvezető autó és a KB Autoteam elektromos JEEP Wrangler terepjárója, amit után jöhetett a visszaszámlálás.

Patocskai Éva vezényelte le a közös bemelegítést

Tóth István műsorvezető 17 órakor indította el az úgynevezett 2 kilométeres lakossági kocogást, amelyen több mint félezer futó indult. Kicsik, nagyok, férfiak, nők, családok, baráti társaságok, intézmények, iskolák és munkahelyi közösségek vágtak neki a tét nélküli, jó hangulatú futásnak. A rendőrség a polgárőrökkel és az önkéntesekkel karöltve zárták le az utakat, a sportolók biztonságát garantálva ezzel. A közel félórás lakossági kocogás kicsit elhúzódott és valamivel félhat után startoltak el a 2 és 8 kilométeres távra nevezett futók.

A lakossági kocogás lendületes rajtja

A rajthelyen a tavaly nagy tetszést aratott dobos csapat Bende Béla irányításával adott pergő ritmust az erőpróbához. A kertvárosi körforgalomnál pedig hangulatjavító újításként a Blues Boots együttes tartotta a lelket élő zenével a futókban, ami elkelt, mert a hőmérő higanyszála bizony a 30 fok fölötti értéket mutatott. A futóversenyszámokban különböző korcsoportokban mérték össze az állóképeségüket az atléták fiú-leány és férfi-női kategóriákban. 

Kaszap Imre, a KAC elnöke értékelte a versenyt eredményhirdetés előtt

Az abszolút győztesek a férfiaknál és a nőknél magabiztosan hozták az első helyet. A Kis Roland emlékverseny győztesei a nőknél Szalai Fanni lett (Team Újbuda Triathlon SE), míg a férfiaknál Patocskai Tamás (Kiskunhalasi Atlétikai Club) a tavalyi sikerét megismételve nyert. Az eredményhirdetésre, majd azután a tombolasorsolásra a főtéren szépszámú közönség előtt került sor a nagyszínpadon 19 órakor. Kaszap Imre, a Kiskunhalasi Atlétikai Club elégedettségének adott hangot a verseny részvételét és a hangulatot illetően. A díjak átadása előtt Tóth István műsorvezető emlékezett meg a tragikusan fiatalon elhunyt Kis Rolandról, akinek tiszteletére óriási tapsban tört ki a közönség.

Németh Norbert nyerte a 2 kilométeres távot

A díjakat Fülöp Róbert polgármester, Kuris István László alpolgármester, Gidai Olviér a Ganz-Air Kft. ügyvezetője, Kuttor Csaba olimpikon, Kaszap Imre KAC elnök, Tabajdi József KAC elnökségi tag, Tapodi Attila KAC elnökségi tag és Patocskai Tamás KAC elnökségi tag adták át. A Kis Roland emlékverseny díját Dr. Kis Tibor nyújtotta át. Az eredmények (1-3 helyezettek) a szervező Kiskunhalasi Atlétikai Club vezetésétől kapott dokumentum alapján, az alábbiakban olvashatók!

Az abszolút első három helyezett versenyző részére Fülöp Róbert polgármester (bal oldalon) adta át a díjakat

2 000 méteres táv

10 éves korig – lány
1. Peszleg Bianka
2. Varga Meridisz
3. Meszes Miri

10 éves korig – fiú
1. Soczó Gergő
2. Vlasics Hunpr
3. Augusztinyi András

11-15 éves – lány
1. Batkó Vivien
2. Maruzsa-Barta Dóra
3. Palásti Zorka

11-15 éves – fiú
1. Tarott Vilmos
2. Hornyák Benett
3. Kiss-Berdó Marcell

16-19 éves női
1.Rideg Iringó

16-19 éves férfi 
1. Bozsányi Gábor
2. Lázár Dominik
3. Zsankó Levente

20 éves kortól női
1. Papp Erika
2. Bárdi Brigitta Laura
3. Mózer Gyuláné

20 éves kortól férfi
1. Németh Norbert
2. Csenteri Csaba
3. Sasok Taekwondo

Abszolút női
1. Peszleg Bianka
2. Bartkó Vivien
3. Rideg Iringó

Abaszolút férfi
1. Németh Norbert
2. Csenteri Csaba
3. Tartott Vilmos

Bende Béla besegít dobos tanítványának

8 000 méteres táv

Serdülő – U 16 női
1. Szalai Fanni
2. Szalai Nóra
3. Kovács Leszvay Zoé

Serdülő – U 16 férfi
1. Kaszap Imre Levente
2. Ale Patrik
3.Flaisz Róbert

Ifjúsági U 18 női
1. Varga Médea
2. András Míra
3. Patocskai Emese

Ifjúsági U 18 férfi
1. Pap Ábel
2. Szefcsik Dániel
3. Kolompár Richárd Gábor

U 20-as férfi
1. Lengel Botond
2. Fodor Bence
3. Tapodi Dániel

20-39 éves női
1. Cserkóné Dudás Szilvia
2. Kis-Soós Zsanett
3. Molnárné Patocskai Éva

20-39 éves férfi
1. Nemanja Rajkovic
2. Kaposvári Noel Keve
3. Lengel Kristóf

40-59 éves női
1. Guttengéberné Ince Ildikó Éva
2. Dobrovoczki Kriszta
3. Seres Angelika

40-59 éves férfi
1. Patocskai Tamás
2. Kovács Gábor
3. Farkas Gábor

60+ női
1.Kékesi Zita
2. Ignácz Magdolna

60+ férfi
1.Sándor Malagurszki
2. Ciric Dragan
3. Dr. Törjék Zoltán

A Team Újbuda Triathlon SE tagjainak csoportképe a verseny után

Különdíjak

Szüreti kocogás legtöbb futót delegáló iskola
1. Kiskunhalasi Református Központi Általános Iskola
2. Felsővárosi Általános Iskola
3. Fazekas Mihály Általános Iskola

Legjobb kiskunhalasi női futó
Varga Médea

Legjobb kiskunhalasi férfi futó
Patocskai Tamás

Legfiatalabb futó
Augusztinyi András

Kéz a kézben fut a család a lakossági kocogáson

A szüreti futás eseményeiről további fotókat, a Halasmédia és a Halasi Szüreti Fesztivál Facebook profilján találhatnak olvasóink!

Kép-szöveg: Kovács Iván