Pump & Run: mindent vittek a halasi tűzoltók
Sport

Pump & Run: mindent vittek a halasi tűzoltók

Idén immár hetedik alkalommal rendezték meg a Pump & Run Országos Bajnokságot. Az országból nők és férfiak, összesen negyvenen vállalták a nem mindennapi megméretést. Természetesen a mezőnyben ott voltak a kiskunhalasi tűzoltók is, akik gyakorlatilag mindent vittek ezen a délelőttön.

A kecskeméti Vízmű-domb, vagy más néven Benkó-domb Széchenyivárosban amelyet a mellette lévő csónakázó tó kotrásakor kitermelt földből emeltek 1976 és 1986 között. Helyi jelentőségű, védett természeti terület, a domb a térség legmagasabb pontja. Ideális helyszíne a tűzoltók számára immáron hetedik alkalommal megrendezett Pump & Run Országos Bajnokságnak. A nem mindennapi erőpróbán az első rész a maximum ismétlésszámra törekvő fekvenyomásból (Pump), a második rész pedig a teljes védőfelszerelésben dombra való felfutásból (Run) állt.

A fekvenyomást a nőknek huszonöt, a férfiaknak hatvan kilogrammos kétkezes súlyzóval, fekvenyomópadon kellett teljesíteniük. Ezután öt percen belül teljes védőfelszerelésben, bevetési védőruhában, védőcsizmában, védősisakban és speciális tűzoltó védőkesztyűben, hátukon acélpalackos légzőkészülékkel és két tömlővel a kézben álltak a futás rajtjához, és vágtak neki a hétszáz méteres pályának. Ez a hétszáz méter azonban egy háromszázötven méteres sík-, és egy szintén háromszázötven méteres emelkedő szakaszból áll, körülbelül ötven méter szintkülönbséggel. Azt is figyelembe kell venni, hogy a védőfelszerelés összsúlya, amellyel a távot teljesíteni kellett, megközelítette a harminc kilogrammot, a tömlők pedig még plusz tíz kilogrammot jelentettek.

A negyven versenyző között ott voltak a halasi tűzoltók is. Nem is akármilyen teljesítménnyel rukkoltak elő. A 30 év alattiaknál Torma Barnabás őrmester nyert, a 30-40 év közöttiek között Csernák Zsolt őrmester volt a legjobb. A 40 év felettieknél Patai Gábor hadnagy nem talált legyőzőre. Abszolút kategóriában Csernák Zsolt, Torma Barnabás, Patai Gábor volt a sorrend. Csapatban a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság győzött. A különdíjak sorában Csernák Zsolt nyert egy elismerés, mint a legtöbb fekvenyomást teljesítő versenyző.