Rangadót vesztett az RFC
Kapufát is lőtt, helyzetei is voltak, mégis vereséget szenvedett hazai pályán a Szilády RFC U16-os csapata a Kiskunmajsa elleni megyei rangadón. Az első 45 percben még nem esett gól, a szünet után viszont könyörtelenül kihasználta a hazai védelem minden hibáját a vendégcsapat.
Hat forduló után két pontos előnye volt a Kiskunmajsának a Szilády RFC-vel szemben az U16-os megyei labdarúgó-bajnokságban. Többek között ezért is számított rangadónak a két csapat szombat délelőtti halasi mérkőzése a Bundzsák Dezső Sportközpont B-jelű játékterén. A találkozó elején nagy volt a küzdelem a középpályán, a 17. percben szomorú eseményt jegyezhettünk fel. A vendégek 10-es játékosa, Rádóczi Dániel egy ütközést követően rosszul esett, le kellett cserélni, a kórházban pedig kiderült, hogy eltört a kulcscsontja. (Jobbulást a fiatalembernek!) A kapuk nem voltak veszélyben, a szünetben mindkét edzőnek volt mondanivalója.
Velez Attila, a halasiak mestere újfent meglépte a szokásos cseréjét, az első félidőben kapusként jeleskedő Lengyel Pétert a mezőnybe vezényelte, Fazekas Attila állt a háló elé, Gazdag Károly pedig nem folytatta a játékot. Az 56. percben egy védelmi hibát használt ki a Kiskunmajsa, a hazaiak ezután mindent megtettek az egyenlítésért. Fodor Zsombor kapufát fejelt, Lengyel Péter életerős lövése centikkel kerülte el a vendégek kapuját. A hajrában aztán két sziládys megindágóból egy perc alatt kétszer is betaláltak a majsaiak, így teljesen megérdemelten nyerték a rangadót. Szilády RFC - Kiskunmajsa 0-3.