Rekorddal nyert Karádi Ármin (galéria)
Sport

Rekorddal nyert Karádi Ármin (galéria)

Pénteken kezdetét vette a lovak díjugrató bajnoksága, a XXXV. Tenyészverseny Kiskunhalason. A kitűnő állagú füves pálya és időjárás ideális körülményeket teremtett a Hirling József Lovasparkban versenyző lovak és lovasaik számára. A pénteki nyitó napon öt versenyszámot rendeztek, összesen 170 rajtot láthatott a közönség. A nyitott számban halasi győzelem született Karádi Ármin (címképen) és Rekord nevű lova jóvoltából.

Igazi vénasszonyok nyarát hozott a XXXV. Tenyészverseny nyitó napja pénteken. A verőfényes napsütésben, kellemes kora őszi időben nagy kedvvel teljesítették a lovak a Karádi László nemzetközi 3-as minősítésű pályaépítő által felállított akadálysorokat.

Kárándi Imre segítette győzelemhez az 5 éveseknél Catonel nevű lovát

Jó hír a helyi szurkolóknak. Az első nyitott versenyszám hármas halasi sikert (Határőr Dózsa) hozott. Karádi Ármin Rekord nevű lovával első, Ajtonnyal második helyezést ért el, Nagy Sándor Genesis-szel harmadik lett. A további számok már a tenyészversenyről szóltak és a különböző ló korosztályok elődöntőit rendezték meg.

Az 5 éveseknél Collins 7. lett Füzér Gábor (Kiskunhalasi LTSE) segítségével

Eredmények:

Nyitott versenyszám 110 cm-en (időre)

1. Karádi Ármin REKORD, Határör Dózsa SE 0,00 hp, 68,48 mp
2. Karádi Ármin, AJTONY, Határör Dózsa SE 0,00 hp, 71,90 mp
3. Nagy Sándor, GENESIS, Határör Dózsa SE 0,00 hp, 73,48 mp

Négy éves lovak elődöntő, lovak stílus versenye

1. Horváth Balázs, QUIDDITCH, Airvent Lovas Club, pontszám: 8,50
2. Faluhelyi Ádám, MESSI 4, Ceglédi Lovas Klub, pontszám:  8,20
2. Török Sándor, CASPER, Lázár Lovaspark SE, pontszám:  8,20

Öt éves lovak elődöntő, lovak stílusversenye

1. Kárándi Imre, CATONEL, Agropoint LKSE, pontszám: 8,50
2. Kovács Henri, TAMBOURINO, Morris Lovas SE, pontszám:  8,30
3. ifj. Gombos László, I AM LUIDAM JR., Equi-sport Sport Kft., pontszám: 8,10

Az 5 éveseknél Tambourino lett a második Kovács Henrivel

Hat éves lovak elődöntő, lovak stílusversenye

1. Kovács Henri, QUINTERO, Morris Lovas SE, pontszám: 8,30
2. Eszes Ferenc, PRETTY WOMAN, Carussel Lovas SE, pontszám: 8,20
3. Faluhelyi Ádám, VERDUCHA, Ceglédi Lovas Klub, pontszám: 8,10

Utánpótlás lovak (8 éves lovak) elődöntő 130-135 cm-en

1 ifj. Máté István, SANGHATA, Gyula Farm Miskolc LSC, 0,00 hp, 70,51 mp
2. Kovács Henri, CHANEL IC, Morris Lovas SE, 0,00 hp, 71,64 mp
3. Rezgő Zoltán, K-WAIMEA, Diva Sport Lovasklub, 0,00 hp, 72,50 mp

A teljes eredménylisták ide kattintva találhatók.

A tenyészverseny második napján két döntőt is tartanak. Az első a négy éves lovak döntője és nagy érdeklődésre számot tartó az öregfiúk bajnoksága, ahol nagy nevű szenior versenyzőknek szurkolhatnak a lovasbarátok. A Hirling József Lovasparkba ingyenes a belépés.

A tervezett szombati napirend:

08.00 Nyitott versenyszám időre 115 cm-en
08.45 Öt éves lovak középdöntő, lovak stílusversenye
11.25 Hat éves lovak középdöntő, lovak stílusversenye
13.45 Utánpótlás lovak középdöntő 135-140 cm-en
15.40 Négy éves lovak döntő, Suti István Emlékverseny, lovak stílus versenye
17.15 Öregfiúk döntő, versenyszám időre, egyszeri összevetéssel

Kép-szöveg Kovács Iván