RFC: ötből öt!
Sport

RFC: ötből öt!

Az ötödik alkalommal kiírt Szilády-Kebpro Kupát is a házigazda RFC nyerte meg úgy, hogy 21 gólt rúgtak és az ellenfelek csak három alkalommal tudták bevenni a hazai kaput. A torna All Star válogatottjába három halasi is bekerült.

 
A Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület, a Kebpro Kft., valamint a Kiskunhalasi Szilády RFC koprodukciójában már ötödik alkalommal valósult meg az a torna, amelyen nyolc csapat lépett pályára. A Szilády-Kebpro Kupát az elmúlt négy alkalommal mindig a házigazdák nyerték, idén is ez volt a cél.
rfcbe1
Nos Vincze Attila tanítványai ismét hozták azt, amit várnak tőlük. Magabiztos, gólerős játékkal tűntek ki az ellenfelek közül. Ugyancsak szép focit mutatott be a Kalocsa, valamint a Baja is, utóbbival játszhatott az RFC a döntőben. A fináléban a halasiak fokozatosan felőrölték ellenfelüket, Lengyel Szabolcs remek egyéni villanásait kiegészítették csapattársai, így 4-1-es győzelem lett a vége.
rfccsapat
Az eredményhirdetésen aztán Horváth Gellért, a névadó ügyvezetője nyújtotta át az érmeket és az ötödik alkalommal is megnyert kupát a hazaiaknak. Az RFC II. is minden elismerést megérdemel, ők az ötödik helyen zártak. A torna All Star válogatottjába a halasiak közül Pesti Jenő, Lengyel Szabolcs és Horváth Bendegúz is bekerült. A Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület különdíját Farkas Dániel elnök nyújtotta át a halasi Sörös Leventének.
allstar
Kép-szöveg: Jáger Levente