Sándor atya Halasnak adta Papp Laci dedikált boxkesztyűjét (galéria)
Sport

Sándor atya Halasnak adta Papp Laci dedikált boxkesztyűjét (galéria)

Kis R. Sándor dunavarsányi plébános ezer szállal kötődik városunkhoz, itt született Kiskunhalason és most is élnek családtagjai itt. Interneten és személyes kapcsolatok révén rendszeresen informálódik a halasi történésekről, a közelmúltban pedig úgy döntött, hogy egy becses ereklyét a helyi ökölvívóknak adományoz. Papp László háromszoros olimpiai bajnok dedikált kesztyűjét a napokban adta át a Szent Imre utcai edzőteremben Varsányi Vera elnöknek.

Kedves ünnepség helyszíne volt a Halasi Box Club edzőterme. Vendéget fogadott az egyesület, nem is akárkit. Sándor atya Dunavarsány plébánosa, Kiskunhalas szülötte. Kis R. Sándor mindig is szerette városunkat, ahogy ő fogalmazott, az internet segítségével szinte falni tudja az innen érkező híreket. Rendszeresen kérdezi az itt élő családtagjait a történésekről. Így ismerte meg a Halasi Box Clubot is és nagy elismeréssel beszélt az itt folyó munkáról.  - Láttam a jó eredményekről szóló beszámolókat, láttam azt is, hogy a legkisebbeknek is szerveznek foglalkozásokat. Ekkor ért meg bennem a gondolat, hogy eljövök hozzájuk és megajándékozom őket- mesélte Sándor atya, aki testvére, az egykori kiváló focista, Kis R. Imre társaságában kereste fel az ökölvívókat.

A vendégeket Varsányi Vera elnök és Lehóczki László edző fogadta. Sándor atya nem érkezett üres kézzel, a háromszoros olimpiai bajnok Papp László, vagy ahogy mindenki ismeri Papp Laci dedikált kesztyűjét ajándékozta a halasi klubnak. Mint megtudtuk, a plébános egy jótékonysági akció keretében jutott hozzá a becses relikviához. Úgy gondolta, hogy Kiskunhalason, szülővárosában méltó helye lesz. A klub edzőtermében elhelyezett fénykép alá került fel a két kesztyű. A kis házi ünnepségen Varsányi Vera emlékezett meg a legendás ökölvívóról, majd Kis R. Sándor köszöntötte a megjelenteket és anyák napja tiszteletére verset is szavalt. 

A jeles alkalomra torta is készült. A Varsányi-család is megajándékozta  Sándor atyát. Egy képpel és egyházi relikviával kedveskedtek a meghatódott plébánosnak.