Stúdió 2000: további sikerek Marcaliból és külföldről
Sport

Stúdió 2000: további sikerek Marcaliból és külföldről

Három páros képviselte a Stúdió 2000-et a nyár egyetlen hazai versenysorozatán, ahol 4 napon keresztül helytálltak versenyzőink. Dósa Dante és Juhász Anna Lola sikereiről már részben beszámoltunk, de a többiek is szépen helytálltak.  A megelőző hetekben egy nemzetközi szinten is érintettek voltunk Kölnben és Bécsben, ahol egy óriási nemzetközi mezőnyben remekeltek szenior versenyzőink – tájékoztatta szerkesztőségünket juhász Ágnes, a Stúdió 2000 TSE művészeti vezetője. (címképen a klub legeredményesebb párosa Marcaliban, Dósa Dante és Juhász Anna Lola kupáikkal)

Kezdjük a nemzetközi eseményekkel! Bécsben szenior 1-és latin kategóriában Schiller Tamás László és Szennyesi Blanka tizennegyedikek lettek, míg Kovács Máté /Oktogon/ Zsila Andreával, akik pedig a dobogó második helyére álltak fel. Máténak és Andinak ez jó bemelegítés volt a German Openre, a világ egyik legnagyobb versenyére.

Kovács Máté és Zsila Andrea a második helyen (középen)

Térjünk rá a hazai a négynapos Balaton Summer fesztiválra (augusztus 8-11) – folytatta a művészeti vezető. Marcaliban a legtöbbet Dósa Dante és Juhász Anna Lola lépett parkettre, ők a 4 nap alatt 7 aranyéremmel, és 5 ezüstéremmel lettek gazdagabbak E standard junior, és D latin junior korosztályokban. A stúdiósok legeredményesebb párosa a verseny 4. napján. aranyéremmel zárták a junior I. E standard, valamint  junior II. E standard kategóriákat is.

Dósa Dante és Juhász Anna Lola a dobogó legfelső fokán

Marcaliban Balázs Vince és Pintér Bianka /Szoldance/ egy arany és két ezüstérem boldog tulajdonosai, ők a C ifjúsági és felnőtt latin táncokban mérettették meg magukat. Ugyanitt Tóth Marcell és Patai Maja a négy nap alatt két harmadik, egy negyedik és egy ötödik helyezést ért el a bírók döntése alapján, ezzel megszerezték a szükséges pontokat és lezárták a C kategóriát, a B, tehát az open versenyosztályra készülhetnek fel a jövőben.

Balázs vince - Pintér Bianka a 2.helyen, Tóth Marcell és Patai Maja a 4.helyen

Képek: Stúdió 2000 TSE